Újra sztrájkot hirdetnek a Volánbusz sofőrei

Amennyiben a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet nem tud megegyezni a Volánnal, akkor január 28-án és 29-én országszerte sztrájkolnak a társaság dolgozói.

Sztrájkot hirdetett a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (Szaksz), miután úgy határoztak, nem fogadják el a MÁV-Volán bérajánlatát – közölte Dobi István, a szakszervezet elnöke a Népszavával.

Dobi István hangsúlyozta, a sztrájkkészültséget addig tartják fenn, amíg nem kapnak elfogadható ajánlatot a munkáltatótól. Az elnök elmondása szerint amennyiben nem tudnak megegyezni, akkor a decemberi után

január 28-án és 29-én ismét országos munkabeszüntetés lesz.

A Szaksz közölte: a korábbi, átlagosan 25 százalékos béremelésnek megfelelő egyösszegű, 112 500 forintos követelésüket minimum 90 ezerre módosították. A Volán dolgozói átlagosan bruttó 430-450 ezer forintot keresnek, így ez 20 százalékos emelést jelentene.

Dobi István szerint az operatív bizottság abban is megállapodott, hogy nem veszi figyelembe Lázár János közlekedési miniszter fenyegetését, aki korábban azt mondta, hogy nyomás alatt nem hajlandó tárgyalni. Dobi István erre úgy reagált, hogy „teher alatt nő a pálma”.

A Szaksz továbbá kijelentette, hogy a jövőben a MÁV-Volán vállalatcsoport Csoportszintű Érdekegyeztető Tanácsának ülése helyett a Volánbusz Zrt.-vel szeretnék folytatni a bértárgyalást. Indoklásuk szerint a Volán-buszvezetők bére jelentős lemaradásban van például a MÁV-Startnál dolgozók béréhez képest.

Lázár János ezt ajánlotta nekik a minap  

Mint arról az Index is írt, három év alatt legalább a negyedével nőhet a MÁV-Volán-dolgozók bére, miután Lázár János építési és közlekedési miniszter hároméves bérfejlesztési ajánlatot tett a Csoportszintű Érdekegyeztető Tanács (CsÉT) keddi ülésén.

A tájékoztatás szerint a tulajdonosi jogokat gyakorló tárca vezetője a MÁV-Volán-csoport munkavállalói számára három évre legalább 25 százalékos, ezen belül 2024-ben legalább havi 70 ezer forintos egységes béremelésre tett ajánlatot.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World