Születésnapja alkalmából menesztették a budapesti baleseti központ főigazgatóját

A Népszava információi szerint minden előzmény nélkül, néhány nappal ezelőtt közölték Flóris Istvánnal, a Budapesti Manninger Jenő Baleseti Központ igazgatójával, hogy február 12-i hatállyal felmentik posztjáról. A felmentés oka, hogy a főigazgató akkor tölti be 65. éltévét.

A Népszava úgy tudja, Révész János országos kórházi főigazgató nemrég munka megbeszélésre hívta a baleseti intézet vezetőjét, Flóris Istvánt. Révész – aki korábban azzal bízta meg Flórist, hogy segítsen újraszervezni a zalaegerszegi traumatológiai ellátást – a megbeszélésen gratulált neki a közelgő születésnapjához, majd hozzátette, hogy akkor egyben fel is mentik a vezetői posztjáról.

Úgy tudni, az intézményvezetését ideiglenesen az orvosigazgató veszi át, akit szabadságáról hívtak vissza a hirtelen váltás miatt.

A portál hangsúlyozza, ez ahhoz a decemberi kirúgási hullámhoz kapcsolódik, amikor mintegy két tucatnyi vezetőt állított fel egyik napról a másikra a belügyminiszter. Pintér Sándor az év végi leváltások nagy többségét azzal indokolta, hogy az érintettek elérték a nyugdíjkorhatárt.

A döntésről már a baleseti intézet munkatársait is tájékoztatták kedden egy rendkívüli vezetői értekezleten. Egyikük úgy nyilatkozott, hogy nagyon meglepte a hír. Hozzátette, a sok intézményi átalakulással járó zűrzavaros idők után a dolgozók úgy érezték, a baleseti intézet „hajója révbe ért,” végre nyugodt körülmények között dolgozhatnak, azonban a főigazgató távozásával ez véget ér.

A Népszava érdeklődött az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFÖ) hivatalánál, hogy mi áll a leváltás hátterében, továbbá azt is megkérdezték, hogy ha általános szabállyá vált, hogy 65 év felett senki sem lehet intézményvezető, akkor a közeli napokban, hetekben még mely intézmények élén várható vezető váltás.

Az OKFÖ egyelőre nem reagált a lap kérdéseire.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World