Immár bizonyos, a világ gyöngyszemét csak pénzért láthatjuk

Velencében április 25-től – egyelőre kísérleti jelleggel és 29 különböző napon – bevezetik a napi 5 eurós belépőjegyet. Ennek részleteiről Luigi Brugnaro polgármester számolt be csütörtöki római sajtótájékoztatóján.

Fizetős lesz a belépés Velence városába április 25. és 30. között, május 1. és 5. között, valamint május összes többi szombatján és vasárnapján, június 8-tól az összes hétvégén, valamint július 6–7-én és 13-14-én.

A kísérleti fázisban a Velencébe érkezőknek előre foglalniuk kell belépőjegyet egy többnyelvű regisztrációs oldalon (cda.ve.it). A napi 5 eurós jegyet minden 14 évnél idősebb látogatónak meg kell vennie, ha reggel fél kilenc és délután négy óra között lép be. A nap többi órájában ingyenes lesz a belépés.

Fizetniük nem, de regisztráltatniuk kell a szállást foglalóknak is. Teljes mentességet élveznek a velencei lakosok, a Velencében születettek, akkor is, ha nem ott élnek, a fogyatékkal élők, a munkavégzés céljából belépők, a hatóságok tagjai és még néhány kategória.

Belépőkapuk nem lesznek, a regisztrációt és a díj befizetését a városi rendőrség és más ellenőrök végzik majd. Nemfizetés esetén a bírság 50 eurótól 300 euróig terjed.

Én sem Velencében lakom, és ha nem munka miatt megyek, hanem a feleségemmel, gyerekeimmel sétálni akarok egyet ott, akkor nekem is fizetnem kell majd, és előre

– hangoztatta Luigi Brugnaro polgármester a külföldi tudósítóknak tartott sajtótájékoztatóján.

Megjegyezte: nem vezetnek be létszámkorlátot, akárhányan beléphetnek Velencébe, de a jegyrendszer bevezetésével vissza akarják szorítani a látogatók számát.

„Védjük Velencét és élhetőbbé akarjuk tenni. Nem akarjuk lezárni a várost, és lehetővé tesszük a belépők előre foglalását. Talán ezzel sikerül elkerülnünk, hogy egyszerre több száz olasz vagy kínai csoport érkezzen” – mondta a város első embere.

immár bizonyos, a világ gyöngyszemét csak pénzért láthatjuk

Úgy vélte, a turizmus nem azt jelenti, hogy a látogatók bolyonganak a városban, és közben fényképeket készítenek, „mi olyan látogatókat szeretnénk, akik az értékekért jönnek”.

Elismerte, hogy a belépőjegy bevezetése népszerűtlen lépésnek számít. Lehetségesnek mondta, hogy később ünnepnapokon megemelik a belépő árát. Hangsúlyozta, hogy a következő tíz évre Velencének 150 millió euró állami támogatás áll rendelkezésére, miközben a város fenntartása ennél jóval többe kerül. A magas költségekre példaként említette, hogy a csatornákban lévő cölöpöket minden második évben le kell cserélni.

A minőségi idegenforgalommal kapcsolatban hangoztatta, hogy Velence tiszta és biztonságos város. Kamerákkal felügyelik az utcákat, tereket, fiatalokkal töltötték fel a városi rendőrség állományát, és a történelmi városközpontban számtalan civil ruhás biztonsági ember segít a közrend fenntartásában.

Luigi Brugnaro szerint Velence nem szellemváros: 48 ezer az állandó lakhellyel bírók száma.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World