Néhány napon belül műhold zuhan a Földre

néhány napon belül műhold zuhan a földre

Néhány napon belül műhold zuhan a Földre

Néhány napon belül egy műhold zuhan a Földre, azonban a szakemberek szerint megijedni nem kell, nagy valószínűséggel a legnagyobb része elég, amint belép a Föld légkörébe, ami pedig nem, az óceánba fog zuhanni. Az ERS–2 1995 óta teljesít szolgálatot és az Európai Űrügynökség szakértői szerint az egyik legjobb megfigyelőműhold volt, ami valaha készült.

1995-ben lőtte fel az Európai Űrügynökség (ESA) azt a műholdat, amelyet majdnem 30 év után idén végül visszahoznak a Földre. Az ERS–2 névre keresztelt eszköz 2011-ben hibásodott meg, azóta pedig folyamatosan úton volt „hazafelé” – írt meg a PC World.

1995 és 2011 között – amíg még működött – mintegy 785 kilométeres távolságból figyelte a Földet és az iparág elismert szakembereinek egybehangzó véleménye szerint

ez volt az Európai Űrügynökség legtökéletesebben működő műholdja.

Az ERS–2 az elmúlt tizenhárom évben folyamatosan közeledett a Föld felé és alacsonyabb pályára is állították, hogy más műholdakkal vagy űrtörmelékkel ne ütközhessen. A Föld légkörét valamikor február közepén éri majd el (pontos időpont és helyszín nincs), majd darabokra hullik körülbelül 80 kilométeres magasságban és amelyik része nem ég el, az nagy valószínűséggel az óceánba csapódik.

Az ESA szakértői szerint minimális esély ugyan van rá (egy a százmilliárdhoz), hogy néhány darabkája a szárazföldre hullik, de arra, hogy ez bárkiben vagy bármiben is kárt tegyen kisebb, mint hogy valakibe belecsap a villám. A szakértők megnyugtatnak továbbá mindenkit, hogy amely részek nem égnek el, azokban semmi radioaktív vagy mérgező anyag nincs sem az emberekre, sem a környezetre nézve.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World