Egy ózdi férfi felgyújtotta ismerőse autóját, mert haragban voltak

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen közveszély okozás bűntette és kábítószer birtoklásának vétsége miatt. Az elkövető elszámolási vita miatt haragos viszonyban volt a sértett férfival, marihuánát fogyasztott, majd hajnalban a férfi autójához ment, kerekeinél éghető tárgyakat elhelyezve tüzet gyújtott.

Az ügyészség vádirata szerint a vádlott elszámolási vita miatt haragos viszonyban volt egy férfi ismerősével. Az elkövető 2022 áprilisában, éjszaka marihuánát fogyasztott, majd hajnalban az ózdi lakásán étolajos flakonokat és papírtörlőt vett magához, és elment a haragosa által lakott társasházhoz, amelynek parkolójában állt a férfi autója. A gépjármű a ház alatti garázssoron parkolt, a garázsajtótól mintegy 40 cm távolságra.

A vádlott az autó bal hátsó és első kereke előtti aszfaltra különféle éghető tárgyakat helyezett el, amiket meggyújtott.

A tűz tovább terjedt az autó hátsó részébe, amely részben kiégett. A tulajdonos lakásából észlelte a tűzzel járó hanghatásokat, és látta a felcsapó lángokat is, ezért értesítette a tűzoltóságot. A tűzoltók a gépkocsi tüzét még azelőtt eloltották, hogy annak környezetét és személyek életét, testi épségét veszélyeztette volna. Ha a tűz a gépkocsi utasterére is kiterjed abból a lángok átterjedhettek volna a garázsajtóra, később a garázsra, onnan pedig a garázs fölötti lakásba is.

A vádlott cselekménye folytán személyi sérülés nem történt, azonban a tűz tovább terjedése esetén annak reális veszélye fennállt. A cselekmény következtében félmillió forint összegű kár keletkezett.

Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben börtön büntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World