Dzsudzsák és a videobíró volt a főszereplő: kapaszkodik a bronzért a Loki

dzsudzsák és a videobíró volt a főszereplő: kapaszkodik a bronzért a loki

Dzsudzsák és a videobíró volt a főszereplő: kapaszkodik a bronzért a Loki

Hullámzó forma ide vagy oda, a Debrecen megnyerte a Kecskemét elleni hazai bajnokiját a labdarúgó NB I 28. fordulójában, ezzel felkapaszkodott a tabella 4. helyére, és továbbra is lőtávolban tudja a dobogó harmadik fokát. A találkozó drámaiságát a videobíró teremtette meg: az első félidőben a VAR segítségével visszavontak, a másodikban megadtak egy tizenegyest a házigazdának. Igaz, a Loki sikeréhez Megyeri Balázs második félidő elején bemutatott bravúrjai is kellettek.

Mintegy ötezer néző és a stadion fő lelátójának árnyékában ideális futballidőnek érződő 23 fok fogadta a Debrecen és a Kecskemét játékosait a Nagyerdei Stadionban. A drukkerek között pedig – a mezeket elnézve – jó néhányan akadtak, akik a héten a szomszédos Főnix Csarnokban zajló női kézilabda olimpiai selejtezőről kirándultak át, kihasználva az ottani szünnapot.

Az előző idényben abszolúte rangadó lett volna a két együttes randevúja, elvégre a 2022–2023-as bajnokság ezüstérmese látogatott a bronzot megkaparintó Lokihoz. Csakhogy a jelenlegi szezon már egyáltalán nem alakult ilyen jól a csapatok számára. A DVSC az ötödik, a KTE a kilencedik pozícióból várhatta a rajtot, úgy, hogy Szabó István együttese több mint egy hónapja, március 9-e óta nem tudott tétmérkőzést nyerni. Velük ellentétben a piros-fehérek még reménykedtek, hogy sikerül hasonló végeredményt kiharcolni, mint a legutóbbi kiírásban, ehhez azonban, miként a kezdőrúgást megelőzően, a helyi műsorközlő is megjegyezte:

A maradék hat bajnokiból jó lenne mindegyiken behúzni a három pontot!

Noha a matek nem tökéletesen igaz, a kihívás léptékét jól leírja az állítás, a pillanatnyilag második helyezett Paks 50, a harmadik pozícióban tanyázó Fehérvár 46 ponttal kezdte a 28. fordulót.

A hazaiak az első perctől támadószellemben léptek fel, jóval többet birtokolták a labdát, és már a 8. percben közel jártak a vezetés megszerzéséhez: Ferenczi János balról érkező beadása után Dzsudzsák Balázs fejesét hárította bravúrral Kersák Roland. Debütálásnak egyáltalán nem volt rossz a mozdulat: a III. kerületnél, majd a Ferencvárosnál nevelkedett, 26 esztendős kapus ugyan három éve erősíti a lila-fehéreket, az NB I-ben most először jutott szóhoz bajnokin.

A 15. percben Dzsudzsák miatt aggódhattak a debreceniek, a válogatottsági rekordert Horváth Krisztofer szabálytalansága után kellett ápolni. Végül folytatni tudta – Bódi Ádám pedig a kiharcolt szabadrúgásból méterekkel kapu fölé lőtt. A Kecskemét erejéből néhány kontrára futotta, az egyik ilyen ellentámadás végén Pálinkás Gergő járt közel a gólhoz, de végül nem tudta elhúzni a labdát a kapuból kivetődő Megyeri Balázs mellett.

A meccs előtt 300. élvonalbeli mérkőzése alkalmából köszöntött Bódi végig rendkívül aktív volt. A 37. percben úgy nézett ki, össze is hoz a Lokinak egy büntetőt – bár kézilabda-szakírónk, az élvonalbeli futballmeccsen először járó Furi Rózsa azonnal bemondta, hogy ez nem lesz tizenegyes… Mire Dzsudzsák nagyvonalúan Bódi kezébe nyomta a labdát, hogy lője majd ő, Karakó Ferenc játékvezetőt valóban a VAR-monitorhoz szólították. Hosszas ellenőrzés után a 41. percben lépett vissza a pályára a spori, hogy kézjelzéssel is elárulja a stadionban lévőknek mindazt, amit kolléganőnk már tudott.

Nincs BÜNTETŐ.

A játékrész záróakkordjaként ismét Dzsudzsák tesztelte Kersákot, aki azonban ezúttal is kifogott a volt eindhovenin, kivédve a 22 méterről eleresztett, bal felsőbe tartó löketet.

Fordulás után kiegyenlítettebbé vált a játék, Bódi helyzetére Zsótér Donát válaszolt a hazai kapu előtt – Megyerinek bizony a bal alsóba tartó labda útjába kellett tennie a tenyerét, hogy elkerülje a kapott gólt. A 60. percben Horváth előtt adódott hasonló lehetőség, balról, tizenegy méterről eleresztett lövésénél megint a kapusnak kellett védenie. Nem mintha a vendégek önerőből ne teremtettek volna elég helyzetet, Meldin Dreskovics is besegített nekik, saját tizenhatosa vonalában elpasszolva a labdát, Lukács Dániel azonban hiába fülelte le a pocsék átadást, Megyeri eszén nem tudott kifogni. Az egyszeres válogatott kapusnak alighanem jön néhány üveg minőségi sörrel a montenegrói bekk…

Nem sokkal később pedig megszerezte a vezetést a Loki! Ráadásul a drámaiság kedvéért épp a VAR segítségével megítélt tizenegyes után. Ezúttal Dzsudzsák nem nagyvonalúskodott (Bódi már nem is volt pályán), maga állt a labda mögé, majd továbbította azt a kapu bal oldalába (1–0). A 38. életévét taposó középpályás hat gólpassz mellé a hetedik találatát jegyezte ebben a kiírásban. Ezzel már most túlszárnyalta az előző szezonban 31 bajnokin elért 6 + 6-os teljesítményét.

A hajrában a csereként beállt Kocsis Dominik zárhatta volna le a mérkőzést egy újabb góllal, de tizennégy méterről, ballal rútul a jobb felső mellé tekert. A KTE kontráiban így a hosszabbítás utolsó percéig ott volt a veszély, valahogy kiegyenlít a vendégcsapat, erre azonban ugyancsak nem került sor. A pontmentéshez nagy szóló végén Lukács járt a legközelebb, a 92. percben három debrecenit is kicselezve tört a tizenhatoson belülre, ám a kivetődő Megyeri és a jobb kapufa mellett is elgurította a labdát. Szívta is a fogát rendesen, miközben visszafelé bandukolt…

A Kecskemét az elmúlt tizenhárom évben egyszer, tavaly tavasszal tudta meglepni Debrecenben a Lokit, utóbbi a párharc 20. bajnoki mérkőzésén – öt döntetlen mellett – a tizenegyedik sikerét érte el.

A forduló programja az ezüstcsatával, azaz a Paks és a Fehérvár összecsapásával folytatódik szombat este. Amennyiben a piros-kékek győzni tudnak az NB I-ben március 3-a óta nyeretlen atomvárosiak otthonában, úgy egy pontra felzárkóznak Bognár György fiaira a második helyért dúló csatában.

LABDARÚGÓ NB I, 28. FORDULÓ

Debreceni VSC–Kecskeméti TE 1–0 (Dzsudzsák 69. – 11-esből)

Korábban

Később

19.30: Paks–Fehérvár FC

Vasárnap rendezik

  • 14.00: MTK Budapest–DVTK
  • 16.30: Zalaegerszeg–Ferencváros
  • 18.45: Mezőkövesd–Puskás Akadémia

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World