Albon: "Teljesen más" a szimulátorban az új Williams

Alex Albon, Williams Racing

Albon és a Williams sziporkáztak 2023-ban az olyan pályákon, ami feküdt az alacsony légellenállású FW45-nek, az alacsony leszorítóerő-igényű pályákon, mint Monza vagy Montreal rendre az élmezőnyben vagy a középmezőnyben volt. Túl sok gyenge pontja volt azonban az autónak, hogy a teljes szezonban erős legyen.

A Williams első számú dolga az FW46-ossal, hogy javítson annak gyenge kezelhetőségén és folyamatos pontszerzővé tegye azt többfajta pályán is. Miután kipróbálta az új csomagot a grove-i szimulátorban, Albont felbátorította az, hogy az FW46 már most „teljesen más”, mint a tavalyi gépe:

„Teljesen más. Elsősorban érzésre más, szóval máshogy is kell vezetni. Nem akarom elkiabálni, de az FW45-nek mindig megvoltak a korlátai, különösen az olyan pályákon jött ez elő, mint Monaco vagy Barcelona. Alacsony sebességnél mindig voltak bajaink, a fékezésnél mindig voltak bajaink, de még a gyors, elnyújtott kanyarok sem voltak egyszerűek.”

„A szimulátorban határozottan látható, hogy ezek a területek javultak, ugyanakkor ehhez elég más vezetési stílusra van szükség. Amikor a pályára hajtunk, akkor fogjuk majd igazán érteni a dolgot és megpróbálni szétszedni.”

Arra a kérdésre, a változások közül mennyi jött az ő visszajelzései alapján, Albon úgy felelt: „Nem csak az én visszajelzésem ez, minden csapattársamé, még 2020-ból, 2021-ből, amikor nem is vezettem az autót, ugyanaz volt már akkor is a baja, szóval volt egy ilyen eredendő problémája a Williams autóinak az elmúlt négy-öt évben.”

„Idénre külön feláldoztunk egy kis időt az FW45 fejlesztéséből, hogy az FW46-ra összpontosítsunk, megnyirbáltuk annak az autónak a fejlesztési csomagjait, hogy ezt egy kicsit agresszívebben fejleszthessük és tényleg meg próbáljuk változtatni a DNS-ét. Ez a terv. Meglátjuk, összejön-e.”

A Williams tavaly meg tudta őrízni a hetedik helyet a bajnokságban a feltörekvő AlphaTauri előtt, de 28 pontjával messze lemaradt az előtte lévő Alpine-tól, akik 120 egységet szereztek. A Williams idei előrelépési lehetőségeivel kapcsolatos optimizmus közepette Albon úgy gondolja, ekkora lemaradást behozni a tabellán egészséges cél lehet, ha olyan sokoldalú az új autó, mint remélik.

„Azt mondanám, ha megnézzük, hol végeztünk tavaly, pont az AlphaTauri előtt, de ha a hatodik, ötödik helyhez képest nézzük magunkat, elég nagy az ugrás. Aztán az Alpine után még nagyobb a rés az Astonokhoz, McLarenekhez, Mercedesekhez képest, az viszont már az élmezőny.”

„Az Alpine-nal akarok harcolni és a nyakába lihegni ennek az élmezőnynek, szerintem ez reális elvárás számunkra csapatként, meglátjuk, hogy mi lesz belőle. Dobogók és győzelmek szerintem, reálisan gondolkozva, idén még nem lesznek, de ha rendszeres pontszerzők leszünk, az már jó lesz.”

„Az autónkkal kapcsolatos hozzáállásbeli változással egyenletesebben ott kellene lennünk az első hat, első öt csapat között, mert tavaly nem így volt. Arra is kíváncsi leszek, mi lesz azokon a pályákon, ahol tavaly szenvedtünk: Monaco, Barcelona, ezek a helyek.”

Mindeközben eldőlt a Brit Nagydíj sorsa.

Watch: Íme a 2024-es F1-es Williams!

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World