Nevét egy isten utána kapta, de az anyósával neki is meggyűlt a baja

Filmes közhely, hogy a horror otthona az amerikai kisváros és az Isten háta mögötti hely – szállók, motelek, bármi, ahol az ember hiánytermék. Ott nem csupán alkalmilag kell túlélni. A kijutás is kemény feladat, visszatérni a civilizációba, ahol az áldozat segítségre lelhetne.

nevét egy isten utána kapta, de az anyósával neki is meggyűlt a baja

Jelenet a Jéghideg című thriller-krimiből

A hazai mozik egyik legújabb alkotása is részben erre a gondolatkörre épít, amiben nagy segítség Izland ritkán lakott tája. Nem minden héten gurul ki a mozikból izlandi film, pláne nem olyan, ahol a szereplők, a helyszín és a történet is izlandi. A szigetország lakóinak egyik legújabb alkotása most debütált a magyar vásznakon, s noha az alkotás alapműfaja nem horror, azért horrorisztikus elemek bőséggel akadnak benne.

A Jéghideg című új thriller-krimi Yrsa Sigurðardóttir regényét veszi alapul.

A történet két szálon halad, a végeredmény részben kiszámítható, de azért akad némi meglepetés, ott lehet csak igazán pislogni. A film másfél órán át borzolja a nézők idegeit. Durván kizökkenteni nem képes, de ha figyelmetlenek vagyunk, lemaradhatunk olyan apróságokról, amelyek nélkül számos jelenet értelmét vesztheti a végjátékban.

Érdemes-e megnézni? Mindjárt mondjuk.

Zavaros kezdés, daráló folytatás

Az alapkoncepció nem igényel atomfizikai háttértudást: van egy csávó – neve Odinn –, aki egyedül neveli tinédzser lányát. Munkája az, hogy utánanézzen olyan népjóléti dolgoknak, amik félúton elromlottak. Azt a feladatot kapja főnökétől, hogy vizsgáljon ki egy esetet, egy régóta lakatlan fiúotthon történetét, ahol két ifjú „vendég” életét vesztette. Közben otthon sincs minden rendben. Lánya nem nyílik meg apjának anyja halála óta, a folyton betévedő anyóspajtás pedig szintén nem könnyíti meg az északi isten névrokonának dolgát.

nevét egy isten utána kapta, de az anyósával neki is meggyűlt a baja

Jelenet a Jéghideg című thriller-krimiből

Akadnak megmosolyogtató sztorirészek, mint mondjuk az agresszívan igazságot vadászó köztévé, vagy az anyósháború egyes aspektusai. Az apa-lánya viszonyban is van néhány „érdekes” pillanat, a főhős neve hallatán pedig – ismerve a film stílusi besorolását – végig azon töprengtünk, hogy vajon lesz-e kisvárosi Ragnarök a sztori végén, vagy sem. Ettől függetlenül – mivel komolyan veszi magát –

az első fél óra gyermekbetegségein túl az alkotás képes felépíteni és fenntartani a feszültséget.

A film tehát két szálon halad, egész pontosan két idősíkon. Egyik a jelen, másik az évtizedekkel korábbi fiúotthoni katasztrófát megelőző időszak. Érezhető, hogy a rendezői koncepció egyfajta párhuzamos nyomozást szeretne vászonra vinni a jelenben és múltban, de ahogy nyílik a történet, ez inkább akadályozza a sztori kiteljesedését.

Nem minden az ötlet

Nagyon jó, izgalmas és korábbi tapasztalataink alapján működő koncepció – a thriller és a krimi műfajában is –, amikor apró félmondatokkal vetítenek elő olyan későbbi részleteket, amelyek befolyásolják a végjátékot. Itt számos ilyen dologgal találkozunk, de ezek elsikkadnak a jelenetek rossz fókusza, vagy az impulzusok halmozása miatt.

A film hiába csupán másfél óra, a végén az ember úgy jön ki a teremből, mintha legalább 2-2,5 órán át bent lett volna. Eszméletlenül sok információt kapunk igazán rövid idő alatt. Ezzel különösebben nincs gond, a probléma inkább az, hogy sokszor a vágásnak köszönhetően zavaros a jelenetek közti kapcsolat. Akadnak lagymatagon megválaszolt, rendes feleltért üvöltő kérdések – inkább logikai lapon, mintsem történetileg. Akad néhány horrorelem is, de azokra sem kapunk választ.

Ettől függetlenül a film második felétől magára talál, a sztori beindul, fénysebességgel hasítanak az események.

Egy-két jellemfejlődés hézagos marad, de a színészi játékok zömére nem lehet panasz. Néhány dialógus esetlen, de mellette akadnak igazán jó részek is, ami arra utal, hogy lehetett volna ez jobb is, ha többet fektetnek bizonyos munkarészekbe.

nevét egy isten utána kapta, de az anyósával neki is meggyűlt a baja

Jelenet a Jéghideg című thriller-krimiből

A látvány szép, a zene viszi a nézőt, akadnak kísérletezgető vizuális hatások és operatőri megoldások, ezek egészen tetszetőssé teszik a képet. Erre lehet a legkevesebb panasz – bár keményvonalas rendezők és operatőrök valószínűleg találnának benne hibát.

Összesítve: a Jéghideg című alkotás aligha emelkedik a múlt század kultuszfilmjeinek – Hatodik érzék, A tehetséges Mr. Ripley, Hetedik – szintjére, és a mostani ezred nagy alkotásai – Viharsziget, Zodiákus, A gépész – is maguk mögé utasítják, azonban azt a másfél órát, amelyet rászántunk a mozivászon előtt, abszolút nem kidobott időnek és pénznek éltük meg.

Még azt sem mondanánk, hogy egyszer nézhető alkotásról van szó, ugyanis tömörsége miatt egy újranézés beleférhet – hogy felfedezzük eddig ismeretlen, rejtett üzeneteket. A zsáner szerelmeseinek mindenképp megér egy délutáni programot, csak senki nem számítson világmegváltásra.

6,9/10

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World