Jürgen Klopp megerősítette, egyelőre nem számíthat Szoboszlaira Liverpoolban

jürgen klopp megerősítette, egyelőre nem számíthat szoboszlaira liverpoolban

Jürgen Klopp megerősítette, egyelőre nem számíthat Szoboszlaira Liverpoolban

Ahogyan arra az elmúlt napok információi alapján számítani lehetett, Szoboszlai Dominik nélkül fogadja a Liverpool FC a kiesés ellen küzdő Burnleyt az élvonalbeli angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 24. fordulójában. A magyar játékos állapotáról a csapat vezetőedzője, Jürgen Klopp beszélt a találkozót felvezető péntek délutáni sajtótájékoztatón, szavaiból kiderült, válogatottunk csapatkapitánya a legutóbbi meccséhez képest legjobb esetben is két és fél hét elteltével térhet vissza a pályára, ám az is lehet, csak a Chelsea elleni Ligakupa-döntő után lesz újra bevethető.

Mint korábban beszámoltunk róla, derült égből villámcsapásként hatott előző hétvégén, hogy Szoboszlai Dominiknak ki kell hagynia az Arsenal elleni rangadót. Végül – elfogulatlanság nélkül állíthatjuk – hiányzott is csapatából, Londonban ugyanis az idény egyik leggyengébb játéka mellett 3–1-es vereséget szenvedett a Liverpool. A vörösök 8-asa éppen csak visszatért januári kényszerpihenőjéről – akkor combhajlító-sérülése miatt 23 napot kellett meccs nélkül eltöltenie –, ismét aggasztó hírek érkeztek róla.

Szoboszlai hétfőn Telkiben, a magyar labdarúgó-válogatott bázisán járt, ahol egy osztrák rehabilitációs specialista, Franz Leberbauer vizsgálta meg. Hétfőn arról kaptunk információt, rosszabb esetben újabb három-négy hétig is hiányozhat a combjában érzett fájdalom miatt, kedden pedig arról, Leberbauer sem tudott pontos választ találni arra, mi is okozza a fájdalmát. Az elmúlt napokban a klub a hivatalos felületein semmit sem kommunikált a magyar középpályás helyzetéről.

Klopp a Burnley elleni bajnokit felvezető pénteki sajtótájékoztatóján túl sok konkrétumot ugyancsak nem árult el Szoboszlai állapotáról, de a hét eleji értesüléseket így is megerősítette.

Dom még nincs rendben, bár jelenleg kint fut az esőben, holnap biztosan nem lesz bevethető állapotban. A későbbieket meglátjuk, az ilyen jellegű izomsérüléseknél minden nagyon gyorsan változhat, a legfontosabb, hogy fájdalommentes legyen. Hasonló a problémája, mint legutóbb volt, nem érzett nagy gondot, de összetett a kép, a biztonság kedvéért inkább pihentetni akartuk. Hogy a Brighton ellen visszatérhet-e már, vagy a Chelsea elleni Ligakupa-döntőre, esetleg csak azután lesz bevethető, egyelőre nem tudjuk. Versenyt futunk a napokkal

– mondta a német szakvezető.

A Liverpool a szezon rendkívül sűrű időszakához ért, a Burnley-meccset követő 28 napban nyolc tétmérkőzést is játszik, köztük a Chelsea elleni Ligakupa-döntővel (február 25., 16.00). A nagy darálás végén a – március 9–10-ei hétvégére kiírt – Manchester City elleni rangadóval. Ebből a szempontból sem mellékes, hogy a magyar játékos mikorra épül fel, és Klopp mennyire mély kerettel dolgozhat a következő hetekben.

Szoboszlai Dominik eddig 21 bajnokin kapott lehetőséget a vörösöknél, három gólnál és három gólpassznál tart. Még úgy is csapata negyedik legfoglalkoztatottabb játékosa a Premier League-ben, hogy január elseje óta mindössze 69 percet tölthetett a pályán a sorozatban.

A Premier League tabellájának élén álló Mersey-partiak szombaton – magyar idő szerint – 16 órai kezdettel fogadják az utolsó előtti helyen álló újoncot. A címvédő Manchester City valamivel korábban, 13 óra 30 perctől az Evertonnal mérkőzik a 24. fordulóban, egy esetleges győzelemmel néhány órára biztosan átveszi a vezetést.

LABDARÚGÁS

ANGOL PREMIER LEAGUE, 24. FORDULÓ

16.00: Liverpool FC–Burnley FC

(Borítókép: Andrew Powell/Liverpool FC via Getty Images)

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World