Alexander Stubb márciustól az új finn államfő

alexander stubb márciustól az új finn államfő

Alexander Stubb ünnepli győzelmét feleségével 2024. február 11-én Helsinkiben

Stubb a jobbközép Nemzeti Koalíciós Párt jelöltjeként aratott győzelmet. A verseny szoros volt. Riválisára, a liberális zöldpárti Pekka Haavisto volt külügyminiszterre a finnek 48,4 százaléka voksolt. Az új államfő fő feladata a kül- és biztonságpolitika irányítása lesz.

“A NATO belső magjában szeretném látni Finnországot, amely biztonságot nyújt, nem pedig biztonságot igényel. 1340 kilométeres közös határunk van Oroszországgal, és erős támogatással és védelemmel bírunk a szövetségben” – közölte Alexander Stubb.

A 4 millió finn választópolgár csaknem 68 százaléka vett részt az elnökválasztás második fordulójában, amelyben már csak két jelölt között kellett dönteniük.

“Mindketten nagyszerű elnökök lennének, így a verseny is elég szoros volt közöttük. Sok munka vár még a győztesre, hogy egyesítse az országot” – mondta Stubb egyik támogatója.

“Nagyon büszke vagyok rá, számom a Stubb által képviselt liberális értékek nagyon-nagyon fontosak ezekben az időkben” – mondta egy másik szavazó.

A mindenkori finn elnöktől elvárják, hogy a napi politikai csatározásoktól távol maradjon és javarészt kimaradjon a belpolitikai vitákból.

Stubb március elsejével veszi át a tisztséggel járó teendőket Sauli Niinistö leköszönő államfőtől.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World