Sallai és Szalai is lehetőséget kapott a Dortmundban elvert Freiburgban

sallai és szalai is lehetőséget kapott a dortmundban elvert freiburgban

Sallai és Szalai is lehetőséget kapott a Dortmundban elvert Freiburgban

A Sallai Rolandot és Szalai Attilát foglalkoztató Freiburg háromgólos vereséget szenvedett a Borussia Dortmund otthonában a német labdarúgó Bundesliga 21. fordulójának pénteki nyitómeccsén – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

Sallai a kezdőcsapatban kapott helyet, majd a 79. percben lecserélték, míg Szalai a 23. percben állt be, miután Manuel Gulde egy becsúszás során megsérült. A Freiburg sorozatban harmadszor kapott ki, míg a Dortmund hét kör óta veretlen.

Szalai 1–0-s hátrányban szállt be, a második hazai gól előtt kétségbeesetten igyekezett menteni, de már nem tudta korrigálni védőtársa, Jordy Makengo pocsék helyezkedését. A harmadik, mindent eldöntő találatnál pedig épp mellőle tudott fejelni a születésnapos Niclas Füllkrug. Az épp ma 31 éves német csatár mindhárom gólban szerepet vállalt, Donyell Malen első félidei duplájához mindkét gólpasszt ő jegyezte.

A játék képe alapján a 3–0-s végeredmény még hízelgőnek is nevezhető a freiburgiakra nézve. A vendégcsapat mindössze 34 százalékban birtokolta a labdát, és összesen három kaput eltaláló próbálkozást tudott feljegyezni az ezúttal is maratoni hosszúságúra nyúlt meccs alatt.

A találkozó az első félidő hajrájában több mint tíz percig állt, miután a drukkerek csokipénzérméket, valamint teniszlabdát dobáltak a játéktérre, ezzel tiltakozva a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) tervezett lépése ellen.

Az élvonal és a másodosztály klubjai még decemberben járultak hozzá ahhoz, hogy a DFB tárgyalásokat kezdjen egy stratégiai marketingpartnerrel, amely akár egymilliárd eurót is fizethet azért, hogy bizonyos százalékban részesedjen a televíziós közvetítési jogokból.

Ez a megállapodás sok szurkolóban ellenérzést váltott ki, s a drukkercsoportok azóta is tiltakoznak ellene.

Szombaton a szezon csúcsrangadójával, a Bayer Leverkusen–Bayern München-összecsapással folytatódik a liga programja. A házigazda leverkuseniek az idényben még veretlenek és két ponttal vezetnek jelenleg a rekordbajnok bajorok előtt.

A Dortmund mai győzelmével 40 pontos és tovább üldözi a dobogó harmadik fokán álló – ugyancsak 40 pontos – Stuttgartot. A Freiburg eközben 28 ponttal a hetedik és vasárnap estére akár a kilencedik pozícióba is visszacsúszhat.

LABDARÚGÁS

NÉMET BUNDESLIGA, 21. FORDULÓ

Borussia Dortmund–SC Freiburg 3–0 (2–0)

Szombaton játsszák

FC Augsburg–RB Leipzig 15.30

Eintracht Frankfurt–VfL Bochum 15.30

Borussia Mönchengladbach–Darmstadt 15.30

Union Berlin–VfL Wolfsburg 15.30

Werder Bremen–Heidenheim 15.30

Bayer Leverkusen–Bayern München 18.30

Vasárnap játsszák

VfB Stuttgart–FSV Mainz 15.30

Hoffenheim–1. FC Köln 17.30

(MTI/Index)

(Borítókép: Frederic Scheidemann/Getty Images)

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World