Az ősz a nagy visszatérések évszaka is, legalábbis ami a programkínálatot illeti. Ezen a héten olyan programokat ajánlunk a figyelmetekbe, amelyek évről-évre látogatók sokaságát vonzzák. Idén tizenhatodik alkalommal kerül például megrendezésre a mindig népszerű Kerti Vasutak Találkozója, de ne hagyjátok ki a bár még csak másodszorra megrendezett, de igencsak vonzó programnak ígérkező Hadfiak Seregszemléjét.

Őszi programok, amelyek évről-évre látogatók sokaságát vonzzák

Izgalmas, tartalmas és ingyenes hétvégi családi program a gyönyörű Tatai-tónál. A Hadfiak Seregszemléje Magyarország legnagyobb katonai hagyományőrző találkozója, ahol a látogató gyerekek és felnőttek nemcsak nézői lehetnek az eseményeknek, hanem részesei is. A programok között szerepel esti fényfestés, fáklyás bajvívás, katonai zászlók és csapatok felvonulása, csatajáték, páncélsimogató, csatacsillagdobás, mesterségbemutató, középkori kézműves foglalkozások, Mátyás király-séták, Herczku Ágnes–Nikola Parov-koncert, táncház. Az esemény egyik leglátványosabb eleme a csapatok felvonulása élő historikus zenére, rekonstruált lobogókkal, sötétedés után pedig a duda hangjára és a dob ritmusára fáklyakörben bajvívnak a bátor ifjak, és ekkor kerül sor a páncélos lovagok viadalának döntőjére is. Mindezt a tatai vár falára vetített lenyűgöző fényfestés koronázza meg. A napot a Bordó Sárkány zenekar koncertje zárja.

Őszi programok, amelyek évről-évre látogatók sokaságát vonzzák

Őszi programok, amelyek évről-évre látogatók sokaságát vonzzák

Idén szeptember 24-25-én a Vasúttörténeti Park ismét otthont ad a Kerti Vasutak Találkozójának, amely tavalyi jubileuma után 16. alkalommal kerül megrendezésre. Ez alkalommal a hazai kertivasút-építők különleges szerelvényeire kerül a hangsúly, de természetesen külföldi kiállítók modelljei is szép számmal képviselik alkotóikat: az esemény nemzetközi jellegét erősítik osztrák, szlovén és horvát kiállítók is. A Park kedvenc interaktív programjai két megálló között ugyancsak gondoskodnak a szórakozásról: aki még nem próbálta a kézihajtányt, vagy nem utazott lóvasúttal, Csajka sínautóval vagy 1026-os gőzmozdonyon, idén is lesz lehetősége tenni egy próbát. Ha pedig további vonatkülönlegességekre kíváncsi, az Orient csarnokban számos modulasztal kap helyet, melyeken a legkülönlegesebb modellvasúti járművek sorakoznak majd. Ne feledjétek: csütörtök estig tartó Facebook játékunkon családi belépőt is nyerhettek az eseményre!

Őszi programok, amelyek évről-évre látogatók sokaságát vonzzák

Szeptemberben ismét megelevenedik a Bartók Béla Boulevard, azaz a kultúra beköltözik Újbudára, a Bartók Béla Boulevard Kulturális Negyedébe, a Gellért tértől a Móricz Zsigmond körtérig, illetve a Feneketlen-tóig tartó szakaszra. Ismét fergeteges művészeti, zenei és családi programokkal várja a látogatókat az Eleven Ősz a Bartók Béla Boulevard-on. „Ez a Mi utcánk” – hangsúlyozzák a szervezők, az utca üzleteit civil együttműködésben összefogó egyesület tagjai, akik most az egymás iránti bizalomra, megértésre helyezik a hangsúlyt, hiszen hitvallásuk szerint az életünket szebbé, jobbá tevő dolgokban lehet igazán, szívből együttműködni. Éppen ezért az Eleven Ősz ünnepének kezdetét, és egyben a találkozás örömét a mindennapok gondjainak letételével, a jelen pillanatra való fókuszálással egy közös seprés jelképes gesztusával indítják útnak.

Őszi programok, amelyek évről-évre látogatók sokaságát vonzzák

Mihály-napi események

A fővárosban két helyszínen is zajlanak a hétvégén Mihály-napi események. Idén ismét megrendezik a már hagyományos Mihály-napi búcsút a kispesti Templom téren. Szeptember 24-én 10:30-tól változatos programokkal, neves művészek fellépéseivel, kézműves kirakodó vásárral várják a kicsiket és nagyokat egyaránt. Lesznek gólyalábasok, lesz játszóház és kisállat-simogató, a Wekerlei Kultúrház elhozza mesepavilonját, de a kézműves sátorban is alkothattok. A színpadon délelőtt az Iszkiri zenekar szórakoztatja a közönséget. A 13. kerületben idén 28. alkalommal rendezik meg a Szent Mihály-napi Búcsút a Babér utcai templomkertben és annak környékén. Az idei évben a nagyszínpadon Bíró Eszter Állati zenés ABC című gyermekkoncertje, Atis a Bűvész varázslatos bűvészshowja is műsoron lesz és sokak kedvence, a hagyományos tűzoltóverseny is megrendezésre kerül. Mindkét Mihály-napi esemény ingyenes.

Őszi programok, amelyek évről-évre látogatók sokaságát vonzzák

Kreatív, különféle műfajokat ötvöző, szabadtéri családi programok, koncertek és műsorok, különleges gasztroélmények várnak mindenkit ezen a hétvégén a Hegyvidéken. A Lóvasúton 10 órától Rajzolj zenét! programmal kezdődik a nap. Ezt követően a Bélaműhely különleges hangszereit próbálhatják ki gyerekek és felnőttek egyaránt, és igazi karmesterként is megmérettethetik magukat. 12 órától az érdeklődők az ehető növényekkel ismerkedhetnek meg, 16:30-tól pedig izgalmas helytörténeti sétát tehettek. Egész nap próbára tehetik magukat a kicsik és nagyok a Helytörténeti Gyűjtemény kincskeresésén. A MOM Kultban lesz bűvészműsor, kipróbálhatjátok a játszóház projekt játékait, ökohangszer-bemutatón vehettek részt, de lesz plüssmackó-varró workshop és zene, tánc is.

Őszi programok, amelyek évről-évre látogatók sokaságát vonzzák

NEWS RELATED

Ramaikan PMPL SEA Championship, Realme Kasih Program Khusus

realme mengumumkan program Esports Week dengan lucky draw. Jakarta: realme sudah memastikan GT NEO 3 “NEO Speed Awakens” sebagai smartphone partner resmi ajang PMPL SEA Championship yang telah dimulai pada tanggal 28 September, dan finalnya yang akan berlangsung pada bulan Oktober. Selama masa penyisihan 2022 PMPL SEA Championship Fall yang ...

View more: Ramaikan PMPL SEA Championship, Realme Kasih Program Khusus

Drama of the last Congress poll in 2000 when Sonia got 99% of votes

Drama of the last Congress poll in 2000 when Sonia got 99% of votes In 1998, Sonia Gandhi became the Congress president for the first time. It was a bloodless coup that saw Sitaram Kesri’s unceremonious removal from the post and his belongings being sent away from the party ...

View more: Drama of the last Congress poll in 2000 when Sonia got 99% of votes

Ramalan 12 Zodiak Besok Minggu, 2 Oktober 2022: Pisces, Percayalah pada Intuisi dan Rencanamu

TRIBUNTERNATE.COM – Simak peruntungan masing-masing zodiak untuk hari Minggu, 2 Oktober 2022. Menurut astrologi, ada prediksi kehidupan dan peruntungan yang akan dialami masing-masing zodiak setiap harinya. Lalu, bagaimana peruntungan dari masing-masing 12 zodiak? Berikut ramalan zodiak Minggu, 2 Oktober 2022 selengkapnya, dikutip TribunTernate.com dari�askganesha.com: 1. Aries Ini adalah waktu untuk ...

View more: Ramalan 12 Zodiak Besok Minggu, 2 Oktober 2022: Pisces, Percayalah pada Intuisi dan Rencanamu

Paramore bandmates Hayley Williams and Taylor York are dating

Paramore is back not only with an upcoming album but also a “romance confirmation” between its two members. In a recent interview with The Guardian, Hayley Williams and Taylor York confirmed the dating speculations that circulated for nearly two years. The couple, however, refused to give further details about their relationship, not ...

View more: Paramore bandmates Hayley Williams and Taylor York are dating

Sinopsis Drama Korea Curtain Call, Drakor Dibintangi Kang Ha Neul dan Wa Ji Won

TRIBUNPEKANBARU.COM – Jangan lewatkan Drakor terbaru Oktober 2022, simak sinopsis drama Korea Curtain Call. Drakor Curtain Call ini dibintangi oleh Kang Ha Neul dan Ha Ji Won. Agar tak ketinggalan untuk menyaksikan drama Korea Curtain Call ini, catat jadwalnya. Dalam sinopsis drama Korea Curtain Call ini menceritakan tentang seorang wanita tua ...

View more: Sinopsis Drama Korea Curtain Call, Drakor Dibintangi Kang Ha Neul dan Wa Ji Won

Dr Streram says he quit PKR after being sidelined

Dr S Streram – Photo: Sinar Harian/Adam Amir Hamzah SEREMBAN – Pakatan Harapan’s (PH) candidate in the 2019 Rantau state by-election Dr S. Streram has said that he left PKR on Sept 18 because he was sidelined by the party. The former Rantau PKR division deputy chief said he ...

View more: Dr Streram says he quit PKR after being sidelined

Rammstein dará visita guiada por el escenario a personas ciegas que asistan a concierto en CdMx

El grupo alemán Rammstein ofrecerá varios conciertos en la Ciudad de México a partir del sábado 1 de octubre, sin embargo, vale la pena aplaudir que en el concierto que dará el martes 4 de octubre permitirá a los asistentes ciegos realizar una visita guiada por el escenario. A través de ...

View more: Rammstein dará visita guiada por el escenario a personas ciegas que asistan a concierto en CdMx

Padukan Batik dan Kopi Jadi Seni Kreatif, Mercure Surabaya Grand Mirama Gelar Batik on Coffee

Laporan Wartawan TribunJatim.com, Fikri Firmansyah TRIBUNJATIM.COM, SURABAYA – Peringati Hari Batik Nasional pada 2 Oktober 2022 dan Hari Kopi Sedunia pada 1 Oktober 2022, Mercure Surabaya Grand Mirama menggelar Batik on Coffee. Kegiatan tersebut digelar tak lepas dari peran busana batik yang telah ditetapkan oleh UNESCO sebagai Warisan Kemanusiaan ...

View more: Padukan Batik dan Kopi Jadi Seni Kreatif, Mercure Surabaya Grand Mirama Gelar Batik on Coffee

Jesi, 80enne positivo al tampone esce dalla farmacia e stramazza a terra

Marco Bezzecchi stuns Ducati with first MotoGP pole at Buriram

Angin Kencang Terjang Bangkalan, Pelintas Jembatan Suramadu Sampai Pilih Balik Kanan

Jenguk Lesti Kejora di Rumah Sakit, Ramzi Ceritakan Kondisi Sang Pendangdut, Luka Lengan dan Leher

2022 Thailand MotoGP, Buriram - Full Qualifying Results

Samsung launches ‘The Frame’ TV in India: Check features and other details

Ramalan Zodiak Oktober 2022, Rekening 3 Zodiak Sesak karena Banyak Rezeki

Rutkowski w programie Schreiber. Celebryta liczy na pomoc Ziobry

Teenage boy dies in the arms of paramedics after being fatally stabbed in latest knife crime horror to hit London

Awas Kehabisan, Segera Dapatkan Tiket Konser Westlife di Prambanan : Tiket Festival A Masih Tersedia

Ramalan Shio 2 Oktober 2022, Shio Kelinci Marah, Shio Tikus Jangan Abaikan Perawatan

VIDEO VIRAL PT KAI Miliki Kereta Panoramic Pertama di Asia Tenggara, Begini Penampakannya

OTHER NEWS

Breaking thailand news, thai news, thailand news Verified News Story Network