Öt kilogramm kokaint mosott partra a víz Sydney partjainál

öt kilogramm kokaint mosott partra a víz sydney partjainál
Öt darab kokaint tartalmazó csomagot mosott partra a víz Sydney közelében. A nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerint a világon Ausztráliában a legnagyobb a kokain-fogyasztók aránya.

Az összesen 5 kilogramm drogot tartalmazó csomagot hétfőn találták meg a strandolók az ausztráliai Freshwater és Curl Curl parton, a rendőrség lefoglalta őket – számolt be a BBC kedden.

Közölték, az öt csomag egy hatalmas kokainszállítmány része, amelyet december óta mosott partra a víz darabokban. Az OECD szerint a világon Ausztráliában a legnagyobb a kokain-fogyasztók aránya, Nagy-Britannia áll a második helyen.

Januárban a rendőrség azt mondta, a kábítószer Dél-Amerikából származik, és valószínűleg egy teherhajón keresztül jutott el Ausztráliába. Ősz óta már több mint 250 kilogramm kokaint találtak Új-Dél-Wales partvidékén, több mint tíz strandon.

Néha előfordul, hogy szándékosan dobnak az óceánba tárgyakat, hogy egy másik hajó felvegye őket

– mondta Jason Weinstein, az állami bűnügyi parancsnokság igazgatója.

A nemzeti bűnüldöző hatóság szerint az ausztrálok 16,5 tonna metamfetamint, kokaint, heroint és MDMA-t fogyasztottak a 2023 augusztusával végződő évben. Ez 17 százalékos növekedést jelent az előző 12 hónapos időszakhoz képest.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World