Megdőlt az országos hajnali melegrekord

megdőlt az országos hajnali melegrekord

Megdőlt az országos hajnali melegrekord

Megdőlt az országos hajnali melegrekord kedden – közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján szerdán. A korábbi rekordot 2016-ban mérték.

Azt írták, kedden is nyárias volt az időjárás, hajnalban Jánossomorja Hanságliget és Pápa repülőtér állomáson egyaránt 15,7 fokot mértek, ami az erre a napra vonatkozó új hajnali melegrekord lett. A korábbi rekordot, 14,5 Celsius-fokot még 2016-ban mérték Csengeren.

Szerdán nyugat felől hidegfront érte el Magyarországot az éjszakai órákban, azonban ennek felhőzete jelentősen megritkult, inkább csak kisebb területet érint, csapadékzónája pedig az Alpok fölött ragadt.

Mint írták, a frontot az északnyugatira forduló szélből lehetett felismerni, amelyet késő estétől egyre többfelé kísértek erős, viharos lökések a Dunántúlon, majd a Duna vonalában is. Szerda délben közölték, az éjszaka érkezett hidegfront jelenleg a Tisza vonalának közelében jár, mögötte erős, viharos északnyugati széllel elárasztotta a hűvösebb levegő az ország nyugati felét.

Síkvidéken Győrben volt a leghidegebb késő délelőtt. A Tiszántúlon viszont semmit nem érezni a hidegfrontból, Nyírlugoson például már 26 fokot is mértek.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World