Letartóztattak egy nőt, aki egy oroszlánkölyökkel kocsikázott Pattaya belvárosában

A thaiföldi rendőrség letartóztatott egy nőt, aki oroszlánkölyökkel sétálgatott, majd kocsikázott Pattaya város utcáin.

A thaiföldi nőt, Sawangjit Kosoongnernt azt követően állították elő a hatóságok, hogy a közösségi médiában elterjedt egy videó arról, ahogy

az oroszlánja egy nyitott tetejű, fehér Bentley hátsó üléséről nézelődik a városban.

A nőt vadállat engedély nélküli birtoklásával vádolják, ami egy év börtönbüntetéssel és 100 000 baht (1 millió forint) pénzbírsággal jár.

A BBC közölte, bár Thaiföldön nem illegális az oroszlántartás, azonban hivatalosan kérvényezni kell azt, ez pedig jelen esetben elmaradt.

Kosoongnern a rendőrségnek azt mondta, hogy egy thaiföldi férfitól vásárolta az állatot, aki a szállításban is segített neki.

Az esetről készült videóban jól látható, hogy az autót egy férfi vezette, aki feltehetően az oroszlán gazdájának barátja. A rendőrség vádat emelt a Srí Lanka-i férfi ellen is, amiért vadállatot vitt nyilvános helyre. A nyomozók a férfit még nem tudták letartóztatni, ugyanis már nem tartózkodik Thaiföldön.

A hatóságok közölték, hogy eljárást indítottak a férfi ellen is, aki eladta az oroszlánt a nőnek. A tisztviselők szerint Thaiföldön jelenleg 224 oroszlán van törvényes tulajdonban.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World