Zivatar, szél, eső – ezt hozza a hét utolsó napja

zivatar, szél, eső – ezt hozza a hét utolsó napja

Zivatar, szél, eső – ezt hozza a hét utolsó napja

Az ország nagy részén borús idő, sok csapadék várható. A szelesebb tájakon, erősen romolhat a hő- és komfortérzetünk, annak ellenére, hogy néhol akár 20 fok is lehet. Kettős fronthatás veszi igénybe a frontra érzékenyek szervezetét.

Az ország nyugati, északnyugati, északi tájain folytatódik a borult, esős idő, másutt a felhőzet felszakadozása után erőteljesebb gomolyfelhő-képződés várható. Délkeleten a legkisebb a csapadék esélye, míg a Dél-Dunántúl–Észak-Alföld vonalban elszórtan lehetnek záporok. Elsősorban e vonal környezetében zivatarokra is számottevő esély nyílik, délután főként délnyugaton, majd másutt is.

A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország északnyugati felén 9 és 14, délkeleti felén 15 és 20 fok között alakul.

A déli, délnyugati szél elsősorban az Alföldön lesz erős, a Viharsarokban viharos. Estétől a Dunántúlon északnyugatira fordul, és átmeneti mérséklődés után újra megélénkül a szél.

Zivatar miatt első fokú, citromsárga figyelmeztetést adtak ki

  • Pest,
  • Baranya,
  • Bács-Kiskun,
  • Fejér,
  • Heves,
  • Nógrád,
  • Somogy,
  • Jász-Nagykun,
  • és Zala vármegyékre.

Széllökés miatt szintén első fokú figyelmeztetés van érvényben Békés, Csongrád-Csanád és Hajdú-Biharvármegyékben valamint 20 millimétert meghaladó csapadék miatt első fokú figyelmeztetést adtak ki Somogy és Zala vármegyékre  – olvasható a HungaroMet előrejelzésében.

Kettősfronti hatás várható, nagy lesz az infarktusveszély 

Az Időkép orvosmeteorológiai jelentéséből kiderül:  a kettősfront miatt megterhelő napra készülhetnek a frontérzékenyek.

Sokaknál jelentkezhet fejfájás, szédülés, alvászavarok. Keringési problémák, vérnyomás-ingadozás. Rosszullét, nehézlégzés is kialakulhat, nagy lesz az infarktusveszély.

A többfelé szeles idő miatt tovább erősödhet a fejfájás, ingerlékenység, nyugtalanság is előfordulhat, valamint a szél miatt romlik hő- és komfortérzetünk.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World