A szocializmus gyermekei: régi kisbabák cuki felvételeken

Ismét régi gyerekfotókat keresgéltünk a Fortepanon, és ezúttal a szocializmus éveiből hoztunk nektek retró babaképeket.

a szocializmus gyermekei: régi kisbabák cuki felvételeken

Első cikkünkben már bemutattuk a legaranyosabb babákat és kisgyerekeket 1900-tól 1945-ig. Tételünk, miszerint a cuki pólyás babák, az édes masnis kisgyerekek, a cumik és a babakocsik a legkérgesebb szívű tartalomfogyasztókat is ellágyítják, hatványozottan igaz a következő, 1946 és 1985 közötti korra. Hiszen erre az időszakra, a szocializmus éveire már sokan emlékszünk, különösen ami az utolsó két évtizedet, a hetvenes és a nyolcvanas éveket illeti.

Lássunk hát a Fortepan válogatásában május elseji felvonulást, 56-os helyzetjelentést, játszóteret, panelsort, trapézgatyás apukát, kopott hintát és egyéb szocialista kellékeket, ami a babákat és kisgyerekeket körülvette!

Az első képen rögtön itt van május elseje, amin 1946-ban a hős anyák vállvetve tolják ki kisbabáikat a térre ünnepelni. A fotós, Berkó Pál kifejezetten szerethette a felvonulásfotózást, mert következő képünkön egy évvel később, 1947-ben szintén lőtt egyet a témában.

a szocializmus gyermekei: régi kisbabák cuki felvételeken

A szocializmus gyermekei: régi kisbabák cuki felvételeken

Íme az 1947-es felvétel.

a szocializmus gyermekei: régi kisbabák cuki felvételeken

Galériánkban további csodás képeket láthatsz a szocializmus kisbabáiról!

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World