Tizedeli a Magyarország felett vonuló darvakat a madárinfluenza

tizedeli a magyarország felett vonuló darvakat a madárinfluenza

Tizedeli a Magyarország felett vonuló darvakat a madárinfluenza

November elején Hajdú-Bihar, majd Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, később az Alföld más területein is megjelent a madárinfluenza, majd a Hortobágy és a Dél-Alföld őszi látványossága, a daruvonulás csúcsán a nálunk megpihenő madarakat is elkezdte tizedelni a vírusbetegség, írja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület közleményében.

Becsléseik alapján 10-20 ezer közötti daru pusztulhatott el az elmúlt hetekben. Mint írják a különböző influenzavírusok eredetileg vízimadarak belében szaporodó, mérsékelten patogén kórokozók voltak. A járványokért felelős magas patogenitású törzsek kifejlődése azonban egyértelműen a nagyüzemi baromfitartáshoz köthető. A nagyüzemi baromfitermelésben járványvédelmi okokból a fertőzött állományokat kiirtják, így a gazdaszervezetek immunitását növelő evolúciós folyamat elakad. A sok ázsiai országban alkalmazott vakcinázás pedig olyan evolúciós nyomást fejt ki a vírusra, hogy az minél fertőzőképesebb legyen és át tudja törni a vakcinás védelmet. E két hatás együtt a madárinfluenza vírusok evolúcióját az egyre nagyobb fertőzőképesség és megbetegítő képesség irányába tolta.

tizedeli a magyarország felett vonuló darvakat a madárinfluenza

A madárinfluenza alapvetően nem kimondottan fertőző az emberre, de az átterjedés esélye nem nulla. A legtöbb humán esetben idős, gyenge immunrendszerű állatgondozók fertőződtek, akik valamilyen járványszituációban megfelelő védőfelszerelés nélkül hosszú ideig létesítettek kontaktust beteg madarakkal.

Az egyesület szerint fontos, hogy nagyarányú vadmadárelhullás észlelése esetén, vagy gyanúsan viselkedő, legyengült vízimadár vagy ragadozómadár észlelése esetén értesítsük a területileg illetékes állategészségügyi hatóságot és védett faj esetén a területileg illetéken nemzetipark-igazgatóság munkatársát, a madárhoz pedig ne nyúljunk.

OTHER NEWS

28 minutes ago

Catherine Zeta-Jones hits fairways as she arrives in Ireland for filming

28 minutes ago

‘We are divided’: unity in Israel fades as war in Gaza approaches ninth month

28 minutes ago

How to watch French Open 2024 in USA: TV channel, live stream, schedule for Roland Garros tennis

28 minutes ago

Trump is ridiculed over footage of him waving to NASCAR crowd in North Carolina

28 minutes ago

Lleyton and Bec Hewitt's daughter Mia, 18, rocks a Seventies-style outfit as she enjoys lunch with a rock star in Sydney months after debuting new boyfriend at Bondi

28 minutes ago

Video: Today Extra goes off the rails as a puppy poops live on-air: 'Why is so much coming out?!'

28 minutes ago

Love Island 2024 cast: Full line up of this year's Islanders looking for love including a stunning make-up artist

30 minutes ago

UAE, Qatar discuss enhancing parliamentary cooperation ties

30 minutes ago

Canada's Gabriel Diallo falls in first round of French Open after five-round battle

30 minutes ago

Anthony Edwards On Game 3 Loss To The Mavericks: "They Shot 31 Free Throws, We Had 17."

30 minutes ago

Prince George, Princess Charlotte and Prince Louis may attend Trooping the Colour without their mother

33 minutes ago

Nathan Buckley drops massive hint about a huge career change after he was forced to sell some of his most prized footy possessions

34 minutes ago

‘It’s a cruel part of it’: Gutherson says Eels players let Brad Arthur down

34 minutes ago

Kate Beckinsale 'trying to survive' after year from hell

34 minutes ago

Cameron Brink Makes WNBA History In Sparks-Wings Meeting

34 minutes ago

Russian POWs get to make phone calls home. Ukrainians don't. Some want to change that

34 minutes ago

Young people lack ‘historical memory’ around antisemitism

34 minutes ago

Classic reply when Madge told Trbojevic he was captain

34 minutes ago

Palestinian officials seek Australian help with building ‘democratic institutions’ amid statehood talks

34 minutes ago

New Toyota Prado's big price jump

34 minutes ago

Wexford school sees grant cut to zero

34 minutes ago

The Trump hush money trial’s greatest misses

34 minutes ago

4/10 Celtic flop should not be a regular in 24/25 after Hampden no-show

34 minutes ago

Man Utd to wait for transfer window to close before nailing down new Kobbie Mainoo deal

34 minutes ago

Surfing-Tahiti Pro kicks off with Olympic warning from local Fierro

36 minutes ago

First batch of design and artificial intelligence students graduating from SUTD

36 minutes ago

10 PABs and brakeless bikes seized in enforcement operations against errant riders: LTA

40 minutes ago

I ordered a warm muffin with my coffee at a Melbourne café - then the bill arrived and I couldn't believe my eyes

41 minutes ago

Christopher Bell prevails at NASCAR's rain-shortened Coca-Cola 600

41 minutes ago

Jordan Cup still up for grabs; Hussein becomes 9th club to win League

41 minutes ago

Beat the bank! 2 ASX stocks worth buying to make more money than interest on savings

41 minutes ago

Scott defends Trump after he is met with boos at Libertarian convention

41 minutes ago

NBK attends Career Fair of 5th Wave of ‘Partners to Employ Them’ initiative

41 minutes ago

Starc the ‘X factor’ for Australia’s World Cup campaign, says Marsh

41 minutes ago

Video: Brad Pitt and Angelina Jolie's daughter Vivienne drops dad's last name in Playbill credit for The Outsiders... as ugly divorce battle rages on

46 minutes ago

Japan spots Chinese ships near disputed isles for record 158 days

46 minutes ago

Natalia, Duchess of Westminster to receive new title after son's wedding

46 minutes ago

LG battery recall ramps up as 4400 homes remain at risk

46 minutes ago

South Park: The End of Obesity Special Reveals First Look at Thinner Cartman

46 minutes ago

Boost for Ange: 60m star now prefers signing for Tottenham over Newcastle