A szuverenitásvédelmi törvénycsomag fegyver lehet bárki ellen, mondja az európai emberi jogi biztos

a szuverenitásvédelmi törvénycsomag fegyver lehet bárki ellen, mondja az európai emberi jogi biztos

A szuverenitásvédelmi törvénycsomag fegyver lehet bárki ellen, mondja az európai emberi jogi biztos

„Az a javaslat, hogy Magyarországon hozzanak létre egy szuverenitásvédelmi hivatalt, amely széles körű hatáskörrel rendelkezne minden olyan szervezet vagy személy ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy külföldi érdekeket szolgál vagy a nemzeti szuverenitást fenyegeti, jelentős kockázatot jelent az emberi jogokra nézve, így azt el kell vetni” – fogalmazott Dunja Mijatović, az Európa Tanács emberi jogi biztosa a tanács hétfőn kiadott hírlevelében.

a szuverenitásvédelmi törvénycsomag fegyver lehet bárki ellen, mondja az európai emberi jogi biztos

Az emberi jogi biztos szerint a parlament elé terjesztett törvénycsomag-tervezet, valamint a kormány párhuzamos javaslata, amely az új hivatalt beillesztené az Alaptörvénybe, „olyan homályos, hogy a javasolt hivatal fegyverként alkalmazható lenne bárki ellen, aki ellenfélnek tekinthető, például »a demokratikus vita befolyásolására irányuló tevékenység« miatt”. A törvényjavaslatot ismertetve Mijatović arról is ír: „A miniszterelnök javaslatára az államfő által kinevezett elnök korlátlan, felügyelet és jogorvoslat nélküli hatáskörrel rendelkezne, hogy bárkitől érzékeny adatokat és magáninformációkat kérjen”.

Az emberi jogi biztos felidézi, hogy korábban már többször szóvá tett egyes magyarországi lépéseket, „amelyekkel önkényesen korlátozzák az emberi jogi nem kormányzati szervezetek és jogvédők nélkülözhetetlen munkáját az országban”. Emellett „aggodalmamnak adtam hangot a végrehajtó hatalom túlhatalma és az igazságszolgáltatás függetlenségének aláásására irányuló erőfeszítések miatt is”. Szerinte ha ezt a javaslatot elfogadják, az „még több lehetőséget biztosít a végrehajtó hatalomnak a független hangok és ellenzékiek elhallgattatására, megbélyegzésére.”

Mijatović szerint „az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság magyarországi működésére ilyen messzemenő következményekkel járó törvénytervezeteket átfogó vizsgálatnak és érdemi konzultációnak kell alávetni, mielőtt a parlament elé terjesztik őket”. Ezért felszólította a magyar parlamentet, hogy tegye félre a törvényjavaslatokat, és „használja fel jogalkotási és felügyeleti hatáskörét az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelmére, összhangban az Európai Egyezménnyel és az Európa Tanács alapvető értékeivel.”

a szuverenitásvédelmi törvénycsomag fegyver lehet bárki ellen, mondja az európai emberi jogi biztos

A nemzeti szuverenitás védelméről szóló törvényjavaslatot, amihez hozzá is tettek még egyet, a Szuverenitásvédelmi Hivatal felállításáról szólót, hosszas felvezetés és politikai ráhangolás után múlt kedden nyújtotta be Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. Mint a törvényjavaslatról írt elemzésünkben mi is fogalmaztunk: a törvényjavaslat és az új hivatal pontos szerepe homályos, nagy esély van arra, hogy a szuverenitástörvényt bárkire lehessen vonatkoztatni. A parlament egy rendkívüli ülésen már a héten napirendre tűzi a törvényjavaslatot, kedd délelőtt kezdenek tárgyalni az Alaptörvény tizenkettedik gránitba faragásáról és magáról a szuverenitásvédelmi törvényről.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World