A válogatott játékosa szerint összeállt a védekezés a világbajnokság kezdete előtt

a válogatott játékosa szerint összeállt a védekezés a világbajnokság kezdete előtt

A válogatott játékosa szerint összeállt a védekezés a világbajnokság kezdete előtt

Győri-Lukács Viktória szerint összeállt a jövő szerdán kezdődő olimpiai kvalifikációs világbajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott védekezése.

Összeállt a védekezésünk, és nagyon jó kapusaink vannak, akik sokat tudnak segíteni. Ha ezt meg tudjuk tartani és a gyors játékot bele tudjuk venni, akkor tényleg jók lehetünk

– nyilatkozta a bajnoki címvédő Győr jobbszélsője az M1 aktuális csatornának.

A nemzeti csapat szombaton 25–23-ra kikapott, vasárnap pedig 34–32-re nyert Hollandia vendégeként felkészülési mérkőzésen. Győri-Lukács előbb három, majd öt gólt szerzett.

„Meg tudtuk tartani az első meccsen látott jó védekezésünket, és ma kevesebb hibával játszottunk, ez volt a kulcsa annak, hogy győzni tudtunk” – beszélt a vasárnapi sikerről.

Hozzátette, Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány azt mondta, legyen megfelelő kommunikáció a játékosok között a pályán, és legyen kevesebb technikai hiba.

„Nagyon örülök, és bizakodóvá tesz, hogy ezt teljesítettük. Annak is örülök, hogy ez a két meccs ilyen jól sikerült nekem, bízom benne, hogy meg tudom tartani ezt a formámat, nagyon szeretnék segíteni a lányoknak” – magyarázta, majd leszögezte, nagyon kellett a játékosoknak, hogy elhiggyék, igenis meg tudnak verni jó csapatokat is. Reményei szerint ez erőt ad nekik és tudnak majd építkezni.

Juhász Gréta elmondta, meglepődött, de hatalmas örömöt jelent neki, hogy megválasztották a vasárnapi meccs legjobbjának, ilyesmi még utánpótlásban sem történt vele.

„Golovin Vlagyimir mindig hangsúlyozza, hogy bátran támadjak. Megpróbáltam kihozni magamból a maximumot, és azt hiszem, ez sikerült is. Nagyon örülök, hogy hozzá tudtam tenni a győzelemhez” – közölte a Kisvárda balátlövője.

Érzése szerint a második találkozón sokkal összeszedettebb volt a társaság, amelyen látszott, hogy átbeszélték, letisztázták az egy nappal korábbi tapasztalatokat. Hozzáfűzte, a legfontosabb, hogy a világbajnok előtt megfelelően összeszokjanak, és kezdő lépésnek ez elég jó volt.

A magyar válogatott a világbajnokságon Helsingborgban csütörtökön Paraguayjal, szombaton Kamerunnal, két nappal később pedig Montenegróval találkozik a csoportkörben.

Az első három helyezett jut a középdöntőbe, ahol a Svédország, Horvátország, Kína, Szenegál kvartett három továbbjutójával találkozhatnak a magyarok Göteborgban. Onnan az első két csapat kerül a negyeddöntőbe.

A vb-aranyérmes kijut a jövő nyári párizsi olimpiára (francia siker esetén döntőbeli ellenfele kvalifikál), a következő hat válogatott pedig – amelynek nincs selejtezős helye vagy kvótája – részt vehet az áprilisi selejtezőtornák egyikén.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World