Egész Magyarországot bevetették, hogy sikerüljön a rekord
Magyar rekord felállítását kísérelte meg a Libri 2024. április 23-án. A feladat az volt, hogy este 17 és 19 óra között a lehető legtöbb ember térjen be egy könyvesboltba, és legalább 20 percet szenteljen életéből az olvasásnak. Ellátogattunk a Rákóczi úti Libri Könyvpalotába megnézni, hogy halad a kísérlet.
Az olvasás nyugtat – legalábbis ezt az üzenetet is szeretnék a világ felé közvetíteni a Libri munkatársai. Mindezt persze amellett, hogy magyar csúcsot akarnak felállítani.
A kísérlet megtörtént, s noha nem tudjuk, mekkora résztvevőszámra van szükség a sikerhez, szemlátomást nem teljesített rosszul a hazai olvasóközönség.
A Rákóczi úti Könyvpalotához közeledve már a metróból felfelé gyanús lett valami. Általában minden 20-30. ember az, akit könyvvel a kezében látni a metrón, viszi vagy olvassa. Most minden tizedik embert azon kaptunk, hogy telefonja helyett papírra nyomott betűkkel szórakoztatta magát, vagy tornáztatta elméjét. Nem tűnik nagy különbségnek, de mégis megduplázódott az olvasók száma – ráadásul esős időben.
Megérkezve a könyvekkel teli palotába elsőre azt hittük, rossz helyen járunk. Szokásos vásárlószám, átlag mennyiségű vendég. Azonban amikor felértünk a mozgólépcsőn az emeletre, számos csöndes, nyugodt, olvasó ember fogadott minket – akár egy hatalmas könyvtár zsúfoltabb napján.
Sok fiatal hölgy
Két dologra lettünk figyelmesek:
- A rekordkísérlethez kijelölt helyen kellett helyet foglalni, de többen várakoztak, mert már nem találtak szabad ülőhelyet.
- Kivárva az időlimitet, volt, aki tovább maradt, mert valóban élvezte, hogy olvasgathat.
A kifelé jövőket kérdezve kiderült, hogy sokan rendszeres vendégek a Libri-üzletekben. Szenvedélyes könyvfogyasztók, imádnak olvasni, és fontosnak, izgalmasnak tartják a kezdeményezést.
A legtöbben a közösségimédia-platformokról értesültek az eseményről, ahol alapból követik az üzletet, másoknak egy-egy jól célzott hirdetés keltette fel az érdeklődését.
Szintén érdemes kiemelni, hogy a résztvevők többsége hölgy volt,
meglepetésünkre zömében a 20-30-as korosztályból. Természetesen az idősebb generációk is képviseltették magukat, de izgalmas, hogy egy ilyen interaktív élmény mekkora sikert tudott elérni a könyveket kedvelő fiatalabb olvasóknál.
A kísérlet azon része, hogy még több embernek átadja az olvasás élményét, minden bizonnyal sikerült. Azt, hogy vajon a valós rekordállítás elérte-e célját, hamarosan megtudjuk, az összesítéshez időre van szükség.
A három mester
Ahogyan azt korábban megírtuk, az egyszerre olvasás magyarországi rekordjának felállítására tett kísérlet nem véletlenül április 23-ra esett. Ez a nap ugyanis a könyvek és szerzői jogok világnapja, amely három világhírű irodalmi személyiség halálának is az évfordulója. 1616. április 23-án halt meg:
- az avoni hattyú, William Shakespeare,
- a Don Quijote szerzője, Miguel de Cervantes,
- illetve a híres perui krónikás, Inca Garcilaso de la Vega.
Az UNESCO e három jelentős irodalmi személyiség halálának együttes évfordulójára hirdette ki a könyv és szerzői jogok világnapját 1995-ben, amelyet ma már több mint száz országban tartanak.
Starcz Ákos, az Indexet kiadó médiacsoport igazgatósági tagja az Index.hu Zrt.-től, és az Indamedia csoporttól függetlenül működő Libri–Bookline Zrt. igazgatóságának elnöke.
(Borítókép: Tövissi Bence / Index)
News Related
-
Így még nem alázták meg sportága királyát Szinte minden létező karrierlistát vezet, négyszeres NBA-bajnok, az alapszakasz és a döntő négyszeres MVP-je, 19-szeres All-Star, de úgy még sohasem alázták meg LeBron Jamest, mint hétfő este Philadelphiában. A Los Angeles Lakers csillaga pályafutása legsúlyosabb vereségét szenvedte el, amikor a 76ers 44 ponttal ...
See Details:
Így még nem alázták meg sportága királyát
-
Az adventi időszak hétvégéin az óbudai Zichy-kastély három múzeuma, a Kassák, az Óbudai és a Vasarely összefogásával változatos élmények várják a látogatókat. December első hétvégéjén a Vasarely Múzeum Budapest készül programokkal, amelyeken érvényes múzeumi belépővel lehet részt venni. A múzeum legújabb időszaki kiállítását pedig nem csak ezért érdemes megnézni: Szentpétery ...
See Details:
A gyönyörű épület funkciója régen teljesen más volt, mint amire most gondolnánk
-
Az őszi vonulások miatt a madárinfluenza terjedésére figyelmeztet a madártani egyesület Az időjárási körülmények elősegítették a madárinfluenza terjedését a vadon élő madarak körében, a betegnek látszó és elhullott példányokat kerülni kell – közölte az MTI-vel a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. A következő napokban ügyelni kell arra, hogy senki ne ...
See Details:
Az őszi vonulások miatt a madárinfluenza terjedésére figyelmeztet a madártani egyesület
-
Egy rakás pénzt nyert, mert leírta azt, amit gondolt Az ír Paul Lynch vehette át Londonban a Booker-díjat Prophet Song (Próféta éneke) című disztópikus családregényéért, amely egy képzeletbeli, diktatúra felé sodródó Írországban játszódik. A Dublinban élő Lynch ötödik regénye a nyugati demokráciákban tapasztalható nyugtalanságot tükrözi, és az olyan katasztrófákkal szembeni ...
See Details:
Egy rakás pénzt nyert, mert leírta azt, amit gondolt
-
Lefagyott a pénisze a svéd sífutónak Fájdalmas nyilatkozatot tett a finnországi sífutó-világbajnokság 20 km-es versenye után a svéd Calle Halfvarsson. A versenyző a célba érést követően azonnal a melegedőbe sietett, ugyanis a -15 Celsius-fokos hidegben megfagyott a pénisze. „A fenébe is, 10 percig kellett feküdnöm a sátorban, hogy felmelegedjen. Rettenetesen ...
See Details:
Lefagyott a pénisze a svéd sífutónak
-
Súlyos jóslat: a sztárelemző megmondja, hol lesz a következő háború Az ukránoknak el kell fogadniuk egy mérsékelt területvesztést a Donyeck-medencében, de az igazi tárgyalás az Egyesült Államok és Oroszország között zajlik – mondta az Indexnek az orosz-ukrán háború várható végkimeneteléről George Friedman geopolitikai stratéga, aki úgy tudja, Washington és Moszkva ...
See Details:
Súlyos jóslat: a sztárelemző megmondja, hol lesz a következő háború
-
Lázár János grandiózus tervről számolt be egy privát eseményen Lázár János építési és közlekedési miniszter egy hétfő esti klubesten arról beszélt, hogy teljes mértékben ingyenessé tennék a 14 év alattiak számára a tömegközlekedést. Lázár János a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) exkluzív Nagyvállalati Klubjában tartott előadást hétfő este vállalati vezetők én ...
See Details:
Lázár János grandiózus tervről számolt be egy privát eseményen
-
Mégis kinek a halála? Tabuk, félelmek, nehezen megválaszolható morális kérdések, szövevényes jogi értelmezés és országonként eltérő, bonyolult szabályzás lengi körül az aktív életvégi döntést – a köznyelvben: aktív eutanáziát. Eközben dr. Karsai Dániel alkotmányjogász november 28-án, kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán szólal fel azért, hogy maga dönthessen az ...
See Details:
Mégis kinek a halála?

Ezért módosítanák újra a kormánypártok az Alaptörvényt
-
Mégis kinek a halála? Tabuk, félelmek, nehezen megválaszolható morális kérdések, szövevényes jogi értelmezés és országonként eltérő, bonyolult szabályzás lengi körül az aktív életvégi döntést – a köznyelvben: aktív eutanáziát. Eközben dr. Karsai Dániel alkotmányjogász november 28-án, kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán szólal fel azért, hogy maga dönthessen az ...
See Details:
Bekeményít a tél: havazás és ónos eső is várható
-
-
Mégis kinek a halála? Tabuk, félelmek, nehezen megválaszolható morális kérdések, szövevényes jogi értelmezés és országonként eltérő, bonyolult szabályzás lengi körül az aktív életvégi döntést – a köznyelvben: aktív eutanáziát. Eközben dr. Karsai Dániel alkotmányjogász november 28-án, kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán szólal fel azért, hogy maga dönthessen az ...
See Details:
Tizedeli a Magyarország felett vonuló darvakat a madárinfluenza
-
Mégis kinek a halála? Tabuk, félelmek, nehezen megválaszolható morális kérdések, szövevényes jogi értelmezés és országonként eltérő, bonyolult szabályzás lengi körül az aktív életvégi döntést – a köznyelvben: aktív eutanáziát. Eközben dr. Karsai Dániel alkotmányjogász november 28-án, kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán szólal fel azért, hogy maga dönthessen az ...
See Details:
Visszatér az RTL egyik legkedveltebb műsora
-
Mégis kinek a halála? Tabuk, félelmek, nehezen megválaszolható morális kérdések, szövevényes jogi értelmezés és országonként eltérő, bonyolult szabályzás lengi körül az aktív életvégi döntést – a köznyelvben: aktív eutanáziát. Eközben dr. Karsai Dániel alkotmányjogász november 28-án, kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán szólal fel azért, hogy maga dönthessen az ...
See Details:
Guardiola nem győzi dicsérni hátvédjét
OTHER NEWS
Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ...
Read more »
Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ...
Read more »
Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ...
Read more »
Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ...
Read more »
Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ...
Read more »
Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ...
Read more »
Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ...
Read more »