Halálos háztűz volt Isaszegen

Egy idős nő meghalt, miután kigyulladt egy családi ház Isaszegen – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője hétfőn.

Mukics Dániel azt írta, hétfő délelőtt érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, miszerint a Rákóczi utcában kigyulladt egy 100 négyzetméteres ingatlan hálószobája, és az épület füsttel telítődött.

Egy idős nőt a hozzátartozói vittek ki az épületből, megkísérelték újraéleszteni, de nem jártak sikerrel

– tette hozzá.

A gödöllői hivatásos tűzoltók eloltották a két négyzetméteren pusztító tüzet, visszahűtötték az izzó részeket, majd hőkamerával átvizsgálták a helyiséget – közölte. Mukics Dániel szerint nem zárható ki, hogy ágyban dohányzás vezetett a tragédiához, azonban a tűz pontos keletkezési körülményeit vizsgálati eljárás keretében fogják tisztázni.

A szóvivő közölte azt is, hogy egy égő vagy akár csak parázsló matrac is rendkívül erősen füstöl, ezért a hálószobában különösen fontos az elővigyázatosság, nem tanácsos ágyban cigarettázni.

Már egy tenyérnyi helyen lévő izzás is képes halálos füstmérgezést okozni, ezért a hálószobába mindenképpen javasolt füstérzékelőt beszerezni – olvasható a közleményben.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World