Lemondott az edző, miután óriásit zakóztak a bajnokságban

lemondott az edző, miután óriásit zakóztak a bajnokságban

Lemondott az edző, miután óriásit zakóztak a bajnokságban

Éles József, a Fejér-B.Á.L. Veszprém vezetőedzője lemondott tisztségéről, helyét pedig Danyi Gábor szakmai igazgató veszi át – közölték a klub hivatalos honlapján egy rövid közleményben. A döntés azután született meg, hogy csapata szombaton 11 góllal (23–34) kikapott a férfi kézilabda NB I-ben ugyancsak kieső helyen álló PLER Budapesttől. A valóságban azonban ennek nem sok jelentősége van, hiszen az 54 éves szakember a Veszprém megyei klub igazgatója.

Danyi Gábor, a Győri Audi ETO KC-val Bajnokok Ligáját nyert szakvezető veszi át a pozíciót annak reményében, hogy a magyar fiatalokból álló csapat új lendületet kap az ő szemléletével. Éles elmondása szerint a kiesést már nem tudja elkerülni a „kis Veszprém”, de mindent meg fognak tenni a jövőben azért, hogy visszajussanak az élvonalbeli bajnokságba, viszont ahhoz arra van szükség, hogy hosszú távú szerződéseket kössenek a játékosokkal, és egy erős magja legyen az együttesnek, ne kelljen minden évben nyolc-kilenc embert beépíteni a csapatba.

A veol.hu-nak a világválogatott, korábbi KEK-győztes kézilabdázó elmondta:

Régóta rossz alvó vagyok, folyton jár az agyam, de most az átlagosnál is többet forgolódtam. Egyszer pedig el is sírtam magam. Tisztában vagyok azzal, hogy a szurkolóinknak mérhetetlen csalódást okoztunk.

Továbbá elmondta, hogy a játékosaiból hiányzik a bátorság, vagányság és a téthelyzetben való nyugodt gondolkodás. Nem érti, hogy miért nem jön elő a fiúkból az a mérkőzéseken, amit hétköznap az edzéseken mutatnak.

„Átadtam Danyi Gábor szakmai igazgatónknak a csapatot, hogy ezután ő mutasson nekünk irányt. El- és belefáradtam, ezzel együtt mindenben segítem a munkáját. Elvesztettem a fonalat, pedig mindennel úgy igyekeztem: hétközben elemeztem, statisztikákat böngésztem, videófelvételeket néztem a riválisainkról – folytatta a 179-szeres balátlövő.

A megoldás szerinte az lenne, ha elköltözne a csapat Veszprémből, hiszen nem érzi magukat megbecsülve.

A Fejér-B.Á.L. Veszprém a 2019/2020-as szezonban harcolta ki az élvonalba jutást. Az első szezonukban a hetedik, a következőben a tizedik, idén májusban pedig már csak a 12. helyen végzett a csapat. A 2023/2024-es idény őszi etapjában 11 mérkőzést követően két ponttal sereghajtó a kis Veszprém, csupán a Budakalász együttesét tudta legyőzni Éles József alakulata. A következő mérkőzésüket a Telekom Veszprém ellen játsszák december 2-án már Danyi Gábor irányításával.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World