Nemzeti hősök születtek, Olaszország megőrül új kedvenc sportágáért

Vasárnap este Jannik Sinner legyőzte Alex De Minaurt a Davis-kupa málagai fináléjában, ezzel az olasz válogatott 47 év után foglalta el újra a férfitenisz világbajnoki trónját, története során második alkalommal. A hétvégi, Szerbia elleni elődöntő, majd az ausztrálokkal vívott finálé őrületes nézettségi rekordokat döntött a mediterrán országban, míg a játékosokat nemzeti hősökké avatták. Olaszország rátalált új kedvenc sportágára. A jövő pedig minden bizonnyal ennél csak fényesebb lesz.

Jannik Sinner, Matteo Arnaldi, Lorenzo Sonego és Lorenzo Musetti. A négy olasz teniszező névsora, akik vasárnap estétől Olaszország újdonsült nemzeti hőseivé váltak. Az olasz Davis-kupa-válogatott 1976 után nyerte meg ismét a tenisz legnagyobb presztízsű csapattrófeáját. Pedig nem indult olyan könnyen a Málagában rendezett nyolcas döntő számukra. A negyeddöntőben Hollandia ellen hátrányból fordított Filippo Volandri szövetségi kapitány csapata, majd a Novak Djokovics vezette szerb válogatott ellen szintén hátrányba került, sőt három alkalommal egyetlen pontra volt a kieséstől.

De Jannik Sinner, az olaszok 22 éves szupersztárja nem hagyta veszni a dolgot, hidegvérrel hárított három mérkőzéslabdát, majd ezt követően elvette Djokovics szerváját, és lezárta a mérkőzést. A döntőbe jutásért zajló páros meccsen Sinner és Musetti két szettben lerendezte Djokovics és Kecsmanovics duóját, így az olasz válogatott drámai körülmények között jutott a Davis-kupa fináléjába. A döntőben Ausztrália következett, amely párharcban előbb Matteo Arnaldi győzte le Alexei Popyrint, majd Sinner rendkívül könnyedén 6:3, 6:0-ra múlta felül Alex De Minaurt, ezzel bebiztosítva Olaszország világbajnoki címét.

Italia, Italia, Italia!

– zúgott a csordultig megtelt málagai teniszcsarnokban. Nem csoda, mivel egyrészt többnyire olasz szimpatizánsok töltötték meg a lelátót, másrészt pedig a mediterrán ország válogatottja történelmi tettet hajtott végre. Egy olyan tettet, amelyért egy emberként bolondult meg Olaszország, és dobott el mindent vasárnap este. Az olasz Davis-kupa-válogatott vasárnapi mérkőzéseit, tehát az Arnaldi–Popyrin- és a Sinner–De Minaur-csatát milliók követték Olaszországban, ezzel őrületes nézettségi rekordokat megdöntve.

nemzeti hősök születtek, olaszország megőrül új kedvenc sportágáért

A győztes olasz válogatott játékosai

Helyi jelentések alapján

a vasárnapi két mérkőzést összesen közel 6 millió néző követte az országban, Jannik Sinner összecsapását pedig az olasz televíziónézők 28 százaléka nézte élőben vagy a Rai 2 közszolgálati csatornán, vagy a Sky Sports Italia felületén.

Szemléltetésképpen, hogy pontosan mit is jelentenek ezen számok: Az olasz teniszválogatott történelmi jelentőséggel bíró mérkőzéseit többen nézték élőben az országban, mint az Európa-bajnoki címvédő olasz labdarúgó-válogatott egyes selejtező-mérkőzéseit. Sőt, ez a nézettségi adat megegyezik azzal, amely még Valentino Rossi Moto GP-futamait követte élőben az olasz motorkerékpáros legsikeresebb időszakában, amikor sorozatban több világbajnoki címet nyert.

A Gazzetta Dello Sport olasz sportnapilap arról számolt be, hogy még az elektronikai üzletekben kiállított televíziók előtt is kisebb csoportok gyűltek össze, hogy élőben követhessék Sinner mérkőzésének utolsó labdameneteit. Azt, ahogyan Olaszország visszaül a világ trónjára. Apropó Gazzetta. Az újság hétfő reggeli címlapját teljesen eluralta a teniszőrület, szinte minden cikk és beszámoló a nemzeti hősökké avatott teniszezőkről és a világraszóló győzelemről szólt.

Még az az írás is előkelőbb helyet foglalt el a címlapon, amely azt taglalta, Sinnerék mit ettek és ittak vasárnap este, mint az a cikk, ami a vasárnap esti olasz bajnoki csúcsrangadóról, a Juventus–Internazionale-labdarúgómérkőzés eseményeiről adott hírt.

A kíváncsibb olvasók kedvéért azért eláruljuk: a teniszezők hamburgert és pizzát ettek az ünnepi vacsorán, amihez pezsgőt ittak.

De végül is kit érdekel a futball, hogyha az országnak új hősei születtek azzal egy időben.

Az olasz sajtó egyébként úgy számol be a teniszválogatottról és annak sikeréről, mint az olasz sporttörténelem újabb fejezetéről. Néhány példát is említenek a közelmúltból, mihez hasonlítható Sinnerék világbajnoki címe. Az egyik ilyen hasonlat a tokiói olimpián 4×100 méteres férfi váltó síkfutásban nyert olimpiai aranyérem, amit Marcell Jacobs, Filippo Tortu, Fausto Desalu és Lorenzo Patta négyese vitt véghez.

nemzeti hősök születtek, olaszország megőrül új kedvenc sportágáért

Nemzeti hősökként ünneplik az olasz teniszezőket

Az bizos, hogy Davis-kupa-győzelmével az olasz teniszválogatott magasra tette a lécet, de játékosai ennyivel bőven nem elégszenek meg, így könnyen lehet, hogy sikertörténetük mindössze első fejezetét írták vasárnap este Málagában. Már csak azért is, mert az olasz tenisz jövője fényesebb, mint valaha.

Első számú játékosuk az a Jannik Sinner, aki 22 mérkőzésből 20 győzelemmel zárta szezonját, néhány hét alatt kétszer is legyőzve Novak Djokovicsot.

A dél-tiroli teniszező ugyan még nem nyert Grand Slam-tornát, de túlzás nélkül állítható, hogy jelenleg nincs játékára ellenszer, a világ legjobb formában lévő férfi játékosa.

Annak ellenére, hogy a nemzetközi sajtó szerint Sinner egyedüliként nyerte meg Olaszországnak a Davis-kupát, mivel szinte minden lényeges mérkőzésen a pályán volt, a fiatal olasz ezt nem így látja. Véleménye szerint ez csapatsiker volt.

Mikor a Davis-kupában játszol, akkor a tenisz nem egyéni sport, mivel a hazádat képviseled, Olaszországért játszol. Ekkor sokkal nagyobb rajtad a felelősség is. Ez nem az én sikerem, ez a csapat sikere, hihetetlen érzés számunkra, hogy világbajnokok vagyunk. Nagy köszönet jár még Matteo Berrettininek is, aki sérülése miatt nem tudott pályára lépni, de jelenlétével rengeteget segített nekünk, pozitív mentalitással érkezett ide

– nyilatkozott a történelmi siker után Sinner, akit már a világranglista 4. helyén jegyeznek.

Az olaszok szupersztárján kívül Matteo Arnaldi előtt is fényes jövő áll, a 21 éves játékos számára 2023 az áttörés éve volt, és már a 44. helyezett a világ legjobb teniszezőit felvonultató rangsorban. Arnaldi ugyan kortársához képest egyelőre elmarad eredményesség terén, de rengeteget jelentett számára, hogy a Popyrin elleni mérkőzést megnyerte, ezt pedig pályafutása legjelentősebb sikerének nevezte. El is sírta magát győzelme után.

nemzeti hősök születtek, olaszország megőrül új kedvenc sportágáért

Matteo Arnaldi győzelme után

Szintén 21 éves az olasz válogatott másik alappillére, Lorenzo Musetti, aki járt már a világranglista 23. helyén is – jelenleg 27. a rangsorban –, három tornagyőzelmet ünnepelhetett pályafutása során, és személyében az olasz tenisz jövőjének egyik meghatározó játékosa lakozik.

Sőt akkor még nem is beszéltünk a jelenleg sérült Matteo Berrettiniről, aki fénykorában wimbledoni döntőt játszott, járt már a legjobb 10 mezőnyében is a világranglistán, de karrierjét makacs sérülései hátráltatják. Amennyiben a 27 éves teniszezőt a jövőben elkerülik a kényszerű kihagyások, akkor valóra válhat ígérete, amelyet Filippo Volandri szövetségi kapitány felé intézett a győzelem után. 

Jövőre én is a pályán leszek, és újra világbajnokok leszünk

– mondta Berrettini. Erre pedig minden esélye meg is lesz.

(Borítókép: Getty Images)

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World