Rettenetesen keveset költ egészségügyre, az európai sereghajtók között Magyarország

rettenetesen keveset költ egészségügyre, az európai sereghajtók között magyarország

Rettenetesen keveset költ egészségügyre, az európai sereghajtók között Magyarország

Az Európai Unió egészében csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, de a magyar helyzet különösen elkeserítő az Eurostat által hétfőn közzétett adatok szerint. Az EU átlagában a 2021-es 8,5 százalékról 8,1 százalékra esett a betegségekkel és egészségüggyel kapcsolatos GDP-arányos kiadások értéke.

A mutató csak Szlovéniában és Luxemburgban emelkedett, míg Cipruson változatlan maradt, minden más uniós tagállamban csökkent az Eurostat előzetes adatai szerint (24 tagállamból van becsült adatuk, Romániából, Görögországból és Hollandiából nincs). Az első két helyen nem változott a sorrend 2021-hez képest, a harmadik helyen Szlovénia előzte Ausztriát. A két évvel ezelőttihez képest jócskán lejjebb csúszott Svédország és Lettország, de nagyot esett Dánia, Bulgária és Málta egészségügyi célú költése is. A szlovénok mellett a horvátok léptek előre azzal, hogy alig csökkentették az állami egészségügyi kiadásait.

Magyarország továbbra is a sereghajtók között szerepel, és még rosszabb helyen zárt, mint egy évvel korábban. Észtország ugyanis megelőzött minket és Litvánia is feljött holtversenyben a hátulról harmadik helyre, így 2022-ben már csak Írországban és Bulgáriában költött kevesebbet az állam egészségügyi ellátásokra, mint nálunk. És mivel azóta már tudjuk, hogy idén a gyógyító-megelőző kiadások például csak 5,29 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit – nem csoda, hogy a kórházak eladósodottsága állandósult problémává vált –, aligha várhatjuk, hogy jövőre nagyot lépünk majd előre a rangsorban.

rettenetesen keveset költ egészségügyre, az európai sereghajtók között magyarország

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World