Sergio Ramos nyomába sem ér senki a topligákból

Sergio Ramos a Sevilla Real Sociedad elleni mérkőzésén megkapta klubkarrierje 29. piros lapját, amivel tovább írja nem éppen pozitív rekordjának történetét.

Régi-új együttesében ez volt az első kiállítása, miután a végjátékban elkésett a becsúszási kísérlete, és Brais Méndez bokáját találta el.

Ramos a Real Madridhoz igazolva „kezdte el gyűjteni” a piros lapokat, a királyi gárda színeiben 671 tétmérkőzésen 26-szor mutatták fel neki a játékvezetők.

sergio ramos nyomába sem ér senki a topligákból

Sergia Ramoz piros lapot kap a Real Sociedad-Sevilla FC mérkőzésen 2023. november 26-én

Ezt követően a Paris Saint-German futballistája lett, ahol két idény alatt két pirosat kapott, így a mostani már a klubkarrierje 29. kiállítása, ebből a tizedik, ami egyből pirosat ért.

A Transfermarkt statisztikái szerint ezzel nem csupán vezeti 2000 óta a topligák mezőnyét, hanem gyakorlatilag uralja is.

A második helyen ugyanis a 498 meccsen 16 kiállítást begyűjtő Thiago Motta, és az 550 találkozón ugyancsak 16-ig eljutó Philippe Mexes áll – kettejüknek összesen alig hárommal van több piros lapja…

A listán meglepően elöl áll csatárként Zlatan Ibrahimovic, akit 14-szer küldtek idő előtt zuhanyozni.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World