Azt hinné az ember, hogy képtelenség überelni a Sztárbox műsorának legutóbbi adását, de ezt most is megcáfolta a vasárnapi három mérkőzés.
Indulatok, sérelmek, kemény ütések és még sorolhatnánk mennyi mindent lehetett látni a vasárnapi adásban, amelynek három győztese: Berki Mazsi, Rácz Jenő és Brasch Bence volt. Útobbi volt az egyetlen, aki kiütéssel nyerte meg a mérkőzést, méghozzá nem is akármilyen kiütéssel.
A tehetséges színész-énekes hihetetlen céltudatossággal és higgadsággal lépett megint a ringbe, ahol Szegedi Fecsó volt az ellenfele. A két férfi ugyanolyan jó formában, jó kondícióval és még annál is technikásabb tudással állt a nagy összecsapás elé.
Az első menetet látva Szegedi Fecsó került fölénybe, és sokan az ő győzelmére is fogadtak, ám a második menet mindenki számára óriási megdöbbenést okozott. Brasch Bence Fecsó figyelmetlenségét kihaszálva olyan nagy ütést vitt be a férfinek, hogy az feladta a mérkőzést.
A képeket jól látni, hogy az üzletember orra csúnyán betört, ám az is biztos, hogy nagyon izgalmas adást láthattunk a két férfinek köszönhetően. A kommentelők szerint egyébként Brasch Bence amiatt lehet esélyes a döntőben, hogy hihetetlen kitartás és higgadtság viszi előre minden mérkőzésen.
Sokak szerint már most megvan a Sztárbox győztese – ez a kiütés mindent vitt
Ezt olvastad már?
Ha olvasnál még a Sztárboxról!
News Related-
Így még nem alázták meg sportága királyát
-
A gyönyörű épület funkciója régen teljesen más volt, mint amire most gondolnánk
-
Az őszi vonulások miatt a madárinfluenza terjedésére figyelmeztet a madártani egyesület
-
Egy rakás pénzt nyert, mert leírta azt, amit gondolt
-
Lefagyott a pénisze a svéd sífutónak
-
Súlyos jóslat: a sztárelemző megmondja, hol lesz a következő háború
-
Lázár János grandiózus tervről számolt be egy privát eseményen
-
Mégis kinek a halála?
-
Ezért módosítanák újra a kormánypártok az Alaptörvényt
-
Bekeményít a tél: havazás és ónos eső is várható
-
Napi horoszkóp november 28.: az Oroszlánoknak érdemes szerényebb hozzáállást tanúsítaniuk, a Mérlegek a sikert ünnepelhetik
-
Tizedeli a Magyarország felett vonuló darvakat a madárinfluenza
-
Visszatér az RTL egyik legkedveltebb műsora
-
Guardiola nem győzi dicsérni hátvédjét