Súlyos megszorításoktól szenved Hévíz

súlyos megszorításoktól szenved hévíz

Súlyos megszorításoktól szenved Hévíz

A korábbi költségvetés feléből gazdálkodik Hévíz városa, de a polgármester megindokolta a drasztikus csökkenés okait.

Papp Gábor, Hévíz polgármestere az ATV Start című műsorában beszélt arról, hogy a városnak olyan mértékű megszorításokat kell elviselnie, hogy a korábbi költségvetések összegének feléből gazdálkodik csupán.

A városvezető elmondta, hogy komoly megszorításokat kellett bevezetni az elmúlt időszakban. Erről tanúskodik az a tény is, miszerint polgármesternek választása idején még 66 önkormányzati dolgozó volt a hivatalban, ma pedig csupán 28 ember, akik közül többen több feladatot is ellátnak.

A 2020-as költségvetésben 3,2 milliárd volt a város fenntartására félrerakott pénz, plusz tartalékok is voltak, és majdnem ennyi pályázati pénz. Ez 50-60 százalékkal lecsökkent, köszönhetően annak, hogy megszűnt az idegenforgalmi adó támogatása, kevesebb az adóbevétel, és visszaesés tapasztalható az iparűzési adóbevételben is.

– mondta Papp Gábor.

Papp Gábor arról is beszélt a műsorban, hogy a tónál nagymértékű fejlesztéseket és egy modern komplexum létrehozását tervezik.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World