Véget ért az utóbbi évek legmeghatározóbb dinasztiája, de akkor hogyan tovább?

véget ért az utóbbi évek legmeghatározóbb dinasztiája, de akkor hogyan tovább?

Véget ért az utóbbi évek legmeghatározóbb dinasztiája, de akkor hogyan tovább?

A két éve még bajnok Golden State Warriors kosárlabdacsapata nem jutott be az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) rájátszásába, Klay Thompson nulla ponttal zárta az utolsó mérkőzést, és úgy tűnt, mintha a búcsú gondolata kerülgetné. Minden bizonnyal véget ért a sportág egyik legjelentősebb dinasztiája, a hogyan továbbról pedig még rengeteg a kérdőjel. Közben elkezdődött a rájátszás, amely megannyi izgalmat tartogat a sportág és a liga szerelmeseinek. Nézzük, vagyis hallgassuk az Index legújabb Sportcastjén: mit érdemes tudni az előttünk álló napokról, hetekről.

Múlt hét végén elrajtolt az észak-amerikai profi kosárlabdaliga, tehát az NBA rájátszása. A főcsoport-elődöntőbe jutásért zajló párharcok első felvonásait már lejátszották, de mielőtt rátértünk arra, hogy mely csapatok számítanak favoritnak a bajnoki címre, felelevenítettük az alapszakasz számunkra legnagyobb meglepetéseit, illetve legkomolyabb csalódásait.

Már csak azért is, mivel a két éve még bajnoki címet ünneplő Golden State Warriors idén lemaradt a rájátszásról, amely egyben a kaliforniaiak dinasztiájának végét is jelentheti.

Victor berúgta az ajtót

Az Index Sportcastben Tóth Attila „Light”, a Magyar Kosárlabda-szövetség sajtóreferense, valamint Palotai Barnabás szakíró vendégeskedtek, akikkel többek között kitárgyaltuk, hogy

  • az Oklahoma City Thunder nyugati első helye, vagy a Boston Celtics alapszakasz-győzelme volt a nagyobb meglepetés;
  • mit jelent a Golden State Warriors korábban domináns hármasának, hogy idén lemaradtak a rájátszásáról;
  • mennyit mutathatott valós tudásából Victor Wembanyama, aki első szezonjában berúgta a liga ajtaját;
  • mire lehet képes a címvédő Denver Nuggets ellen a LeBron James vezette Los Angeles Lakers;
  • ki volt az alapszakasz legjobb játékosa, tehát az MVP;
  • és melyik első körös párharcot várjuk a legjobban.

Illetve, ha már erről beszéltünk, jó szokásunkhoz híven nem tartottuk magunkban tippjeinket sem!

Az Index Sportcastjének legújabb adása bármikor visszahallgatható a Spotifyon, az Index felületén, illetve a legnagyobb zenei- és podcast streaming platformokon.

(Borítókép: Tóth Attila. Fotó: Németh Kata / Index)

(Ajánlókép: Aaron Gordon a Denver Nuggets (balra) és D’Angelo Russell a Los Angeles Lakers játékosa. Fotó: AAron Ontiveroz/The Denver Post)

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World