Verstappen 2023-ban Schumacher és Hamilton nyomdokába lépett
A nemzetközi sajtó egyöntetűen Max Verstappent, a Red Bull háromszoros világbajnok holland versenyzőjét magasztalta a vasárnapi idényzáró Formula–1-es Abu-Dzabi Nagydíj másnapján – adta hírül a Magyar Távirati Iroda.
Hollandia
De Telegraaf:
Példaértékű állandóság: Max Verstappen Michael Schumacher és Lewis Hamilton nyomdokaiba lépett.
Nagy-Britannia
Daily Mirror:
„Max Verstappen a pole-pozícióból rajtolva szokás szerint maga mögött hagyta az egész mezőnyt Abu-Dzabiban. Az igazi csata a Mercedes és a Ferrari között zajlott.”
The Guardian:
„Max Verstappenben talán akkor tudatosult az idei teljesítményének nagysága, amikor világbajnokként és futamgyőztesként állt a dobogó tetején Abu-Dzabiban. A holland mosolygott, de arckifejezése arra utalt, hogy vélhetően tudja, ennél jobb már nem történhet vele.”
Spanyolország
Marca:
„Verstappen megkoronázta az álomévét.”
La Vanguardia:
Legördült a Formula–1 függönye. Ahogyan az egész idény során, úgy most sem volt kérdés, hogy ki nyer. Újfent Max Verstappen kezébe került a győztesnek járó trófea, miután a Formula–1 történetének legsikeresebb évét zárta versenyzőként. Sikerei páratlanok, és sok évig tart majd, amíg ezt bárki felül tudja múlni.
Olaszország
La Gazzetta dello Sport:
„Max Verstappen a 22 futamból 19-et megnyerve vált a Formula–1 uralkodójává.”
Franciaország
Le Figaro:
Az utolsó verseny méltó tükre volt a 2023-as szezonnak, amely nem tartogatott túl sok izgalmat. Max Verstappen kolosszális árnyékában nehéz volt bárki másnak tündökölnie.
Ausztria
Kurier:
„Majdnem minden kérdésre választ kaptunk már a Formula–1-es idény utolsó versenyhétvégéje előtt. Max Verstappen és a Red Bull hetek óta világbajnok, de a többi helyezés szempontjából még maradt tét a vasárnapi Abu-Dzabi Nagydíjra.”
Svájc
Blick:
„Max Verstappen idei 19. futamgyőzelme! A Red Bull holland versenyzője úgy zárta az évet, ahogyan elkezdte: egy ugrással a dobogó legfelső fokára.”
Tages-Anzeiger:
Egy versenyző fölényét hozta az idény, amilyet a Formula–1 még soha nem látott. Verstappen 22-ből 19 futamot nyert meg, Abu-Dzabiban pedig teljesítette az ezredik körét is a mezőny élén – mindezt egy szezonon belül. Ezek mesebeli rekordok.
Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi (58 kör, 306,183 km, a pontszerzők):
- 1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:27:02.624 óra
- 2. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 17.993 másodperc hátrány
- 3. George Russell (brit, Mercedes) 20.328 mp h.
- 4. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 21.453 mp h.
- 5. Lando Norris (brit, McLaren) 24.284 mp h.
- 6. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 31.487 mp h.
- 7. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 39.512 mp h.
- 8. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 43.088 mp h.
- 9. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 44.424 mp h.
- 10. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 55.632 mp h.
- leggyorsabb kör: 1:26.993 perc (Verstappen, 45. kör)
- pole-pozíció: Verstappen
A vb-pontversenyek végeredménye 22 futam után:
versenyzők:
- 1. Verstappen 575 pont – világbajnok
- 2. Pérez 285
- 3. Hamilton 234
- 4. Alonso 206
- 5. Leclerc 206
- 6. Norris 205
- 7. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 200
- 8. Russell 175
- 9. Piastri 97
- 10. Stroll 74
- 11. Pierre Gasly (francia, Alpine) 62
- 12. Esteban Ocon (francia, Alpine) 58
- 13. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 27
- 14. Cunoda 17
- 15. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) 10
- 16. Nico Hülkenberg (német, Haas) 9
- 17. Daniel Ricciardo (ausztrál, Alpha Tauri) 6
- 18. Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo) 6
- 19. Kevin Magnussen (dán, Haas) 3
- 20. Liam Lawson (új-zélandi, Alpha Tauri) 2
- 21. Logan Sargeant (amerikai, Williams) 1
csapatok:
- 1. Red Bull 860 pont – világbajnok
- 2. Mercedes 409
- 3. Ferrari 406
- 4. McLaren 302
- 5. Aston Martin 280
- 6. Alpine 120
- 7. Williams 28
- 8. Alpha Tauri 25
- 9. Alfa Romeo 16
- 10. Haas 12
(Borítókép: Max Verstappen 2023. november 26-án. Fotó: Beata Zawrzel / NurPhoto / Getty Images)
News Related
-
Így még nem alázták meg sportága királyát Szinte minden létező karrierlistát vezet, négyszeres NBA-bajnok, az alapszakasz és a döntő négyszeres MVP-je, 19-szeres All-Star, de úgy még sohasem alázták meg LeBron Jamest, mint hétfő este Philadelphiában. A Los Angeles Lakers csillaga pályafutása legsúlyosabb vereségét szenvedte el, amikor a 76ers 44 ponttal ...
See Details:
Így még nem alázták meg sportága királyát
-
Az adventi időszak hétvégéin az óbudai Zichy-kastély három múzeuma, a Kassák, az Óbudai és a Vasarely összefogásával változatos élmények várják a látogatókat. December első hétvégéjén a Vasarely Múzeum Budapest készül programokkal, amelyeken érvényes múzeumi belépővel lehet részt venni. A múzeum legújabb időszaki kiállítását pedig nem csak ezért érdemes megnézni: Szentpétery ...
See Details:
A gyönyörű épület funkciója régen teljesen más volt, mint amire most gondolnánk
-
Az őszi vonulások miatt a madárinfluenza terjedésére figyelmeztet a madártani egyesület Az időjárási körülmények elősegítették a madárinfluenza terjedését a vadon élő madarak körében, a betegnek látszó és elhullott példányokat kerülni kell – közölte az MTI-vel a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. A következő napokban ügyelni kell arra, hogy senki ne ...
See Details:
Az őszi vonulások miatt a madárinfluenza terjedésére figyelmeztet a madártani egyesület
-
Egy rakás pénzt nyert, mert leírta azt, amit gondolt Az ír Paul Lynch vehette át Londonban a Booker-díjat Prophet Song (Próféta éneke) című disztópikus családregényéért, amely egy képzeletbeli, diktatúra felé sodródó Írországban játszódik. A Dublinban élő Lynch ötödik regénye a nyugati demokráciákban tapasztalható nyugtalanságot tükrözi, és az olyan katasztrófákkal szembeni ...
See Details:
Egy rakás pénzt nyert, mert leírta azt, amit gondolt
-
Lefagyott a pénisze a svéd sífutónak Fájdalmas nyilatkozatot tett a finnországi sífutó-világbajnokság 20 km-es versenye után a svéd Calle Halfvarsson. A versenyző a célba érést követően azonnal a melegedőbe sietett, ugyanis a -15 Celsius-fokos hidegben megfagyott a pénisze. „A fenébe is, 10 percig kellett feküdnöm a sátorban, hogy felmelegedjen. Rettenetesen ...
See Details:
Lefagyott a pénisze a svéd sífutónak
-
Súlyos jóslat: a sztárelemző megmondja, hol lesz a következő háború Az ukránoknak el kell fogadniuk egy mérsékelt területvesztést a Donyeck-medencében, de az igazi tárgyalás az Egyesült Államok és Oroszország között zajlik – mondta az Indexnek az orosz-ukrán háború várható végkimeneteléről George Friedman geopolitikai stratéga, aki úgy tudja, Washington és Moszkva ...
See Details:
Súlyos jóslat: a sztárelemző megmondja, hol lesz a következő háború
-
Lázár János grandiózus tervről számolt be egy privát eseményen Lázár János építési és közlekedési miniszter egy hétfő esti klubesten arról beszélt, hogy teljes mértékben ingyenessé tennék a 14 év alattiak számára a tömegközlekedést. Lázár János a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) exkluzív Nagyvállalati Klubjában tartott előadást hétfő este vállalati vezetők én ...
See Details:
Lázár János grandiózus tervről számolt be egy privát eseményen
-
Mégis kinek a halála? Tabuk, félelmek, nehezen megválaszolható morális kérdések, szövevényes jogi értelmezés és országonként eltérő, bonyolult szabályzás lengi körül az aktív életvégi döntést – a köznyelvben: aktív eutanáziát. Eközben dr. Karsai Dániel alkotmányjogász november 28-án, kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán szólal fel azért, hogy maga dönthessen az ...
See Details:
Mégis kinek a halála?

Ezért módosítanák újra a kormánypártok az Alaptörvényt
-
Mégis kinek a halála? Tabuk, félelmek, nehezen megválaszolható morális kérdések, szövevényes jogi értelmezés és országonként eltérő, bonyolult szabályzás lengi körül az aktív életvégi döntést – a köznyelvben: aktív eutanáziát. Eközben dr. Karsai Dániel alkotmányjogász november 28-án, kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán szólal fel azért, hogy maga dönthessen az ...
See Details:
Bekeményít a tél: havazás és ónos eső is várható
-
-
Mégis kinek a halála? Tabuk, félelmek, nehezen megválaszolható morális kérdések, szövevényes jogi értelmezés és országonként eltérő, bonyolult szabályzás lengi körül az aktív életvégi döntést – a köznyelvben: aktív eutanáziát. Eközben dr. Karsai Dániel alkotmányjogász november 28-án, kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán szólal fel azért, hogy maga dönthessen az ...
See Details:
Tizedeli a Magyarország felett vonuló darvakat a madárinfluenza
-
Mégis kinek a halála? Tabuk, félelmek, nehezen megválaszolható morális kérdések, szövevényes jogi értelmezés és országonként eltérő, bonyolult szabályzás lengi körül az aktív életvégi döntést – a köznyelvben: aktív eutanáziát. Eközben dr. Karsai Dániel alkotmányjogász november 28-án, kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán szólal fel azért, hogy maga dönthessen az ...
See Details:
Visszatér az RTL egyik legkedveltebb műsora
-
Mégis kinek a halála? Tabuk, félelmek, nehezen megválaszolható morális kérdések, szövevényes jogi értelmezés és országonként eltérő, bonyolult szabályzás lengi körül az aktív életvégi döntést – a köznyelvben: aktív eutanáziát. Eközben dr. Karsai Dániel alkotmányjogász november 28-án, kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán szólal fel azért, hogy maga dönthessen az ...
See Details:
Guardiola nem győzi dicsérni hátvédjét
OTHER NEWS
Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ...
Read more »
Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ...
Read more »
Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ...
Read more »
Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ...
Read more »
Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ...
Read more »
Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ...
Read more »
Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ...
Read more »